Munkanélküliség és depresszió, hogyan jöjjek ki ebből?

Sziasztok.

Hosszú lesz.

Tavaly október óta nincs rendes munkám. Ekkor sajnos ki kellett lépnem a suliból akkor mert nem teljesítettem a feltételeket és emiatt akkor eléggé mély pontra estem. Akkor még elég válogatós voltam munkák miatt amit már bánok. Elején még volt maradék pénzem is, nem hajtott a tatár, pihentem hónapokat. Mikor voltak interjúim akkor valamiért megijedtem és nem voltam kész belevágni az új életbe. Azóta volt, hogy voltam próbanapokon meg pár napig dolgozni is, de egyik se vált be. Viszont mióta beütött ez a vírus azóta szó szerint alig keres fel valaki pedig már ezer helyre jelentkeztem több féle pozícióra mint takarító, gyár, csomagoló stb. Elején még egész jól voltam meg élveztem a szabadságot, de napról napra telnek a napok és egyre jobban megemészt a tehetetlenség, a semmittevés, magány. Régebben mikor sulis voltam nagyon kívántam ezt,hogy ne kelljen dolgozni de mégis ellennék. Suliban csesztettek, kiközösítettek míg találtam egy jó közösséget. Olyan mintha nem állék még készen a munkás életbe. Egy idő után OCD is kialakult nálam nevetséges rituálékkal. Mostanában olyan november óta szó szerint egy cég se hívott, hogy menjek interjúra. Érzem magamon, hogy derpesziós is lehetek mert napjaimat alvással töltöm leginkább, mint estétől hajnalig gépezek meg tévézek, napközben meg alszok és olyan este 8 körül kelek. Sokszor felkelni sincs kedvem csak enni mert érzem, hogy rosszul leszek azt utána vissza fekszem. Sokszor sírok is ok nélkül. Bámulom a falat néha, kimenni sincs lelki erőm, sokszor görnyedten járok itthon és karjaim előttem lógnak. Volt, hogy annyira magam alatt voltam, hogy szó szerint kidőltem a székemből és leestem a földre és csak bámultam magam elé. Barátaim sincsenek épp hogy 1-2. Nagyon kiszeretnék jönni ebből az állapotból de semmi lelkierőm nem maradt. Pénzem sincs már szinte. Anyámék szerencsére eltartanak de nem várhatom el tőlük ezt mindig. November óta senki nem keres munka miatt, most már tényleg csak a Januárban reménykedek. Nagyon nehéz lesz a visszaállás hisz egy évig nem csináltam semmit mert féltem. Eléggé elszúrtam az életemet de most nagyon mélyponton vagyok. Vannak elérhetetlen céljaim mint a lakásvásárlás de semmit nem tudnék elérni szerintem. Mostanában minden nap sírok és bámulok magam elé. Mivel tudnám magamat rávenni a munkás életbe? Ez amúgy depresszió lenne vagy más lehangoltság? Vírus miatt nem vagyok lehangolt, hisz ez már jóval az előtt volt, meg amúgy se érdekel annyira. Mit tanácsoltok, hogy jöjjek ki ebből? Más is volt ilyen helyzetben? Köszönöm, hogy elolvastad. Csak olyanok írjanak akik tényleg elolvasták meg normális választ tudnak adni és nem kioktatóak vagy trollok tévednének ide, mert ezekhez nincs lelkierőm. Előre is köszönöm! 23l