Aki így gondolkodik a párkapcsolatokról és a családról az mentális beteg?

Sokáig tetszett egy lány, de sosem viszonozta az érzéseimet. Gimnáziumban osztálytársak voltunk és ott sem jött össze senkivel. Most egyetemista, de még mindig nincs senkije. A haveri társaság összeült a hétvégén és hát szóba jött a dolog. Ajánlottak neki pár srácot, lányt, mindent. Azt mondta nem kell neki, mert nem jó. Kérdeztük ugyan mi nem jó benne? Az hogy a társsal időt kell tölteni, sosem lesz egyedül, nem csinálhat majd mindent ahogy akar. Azt mondta neki nincs kedve időt tölteni a partnerrel, neki az lenne jó, ha akkor jönne, amikor ő szexet akar és kész. Ölelést, összebújást megkapja a barátaitól is. Konkrétan a férfi partnert a kutyákhoz hasonlította (enni kell adni neki, időt tölteni, szeretni, sétálni vele). Kutyája is pont ezért nincs, sokat kell velük foglalkozni. A család szót is ezért utálja, mert ott konkrétan éveken át kötelezték, hogy időt töltsön másokkal akkor is ha nem akarta. Együtt kell lenni velük, programokra elmenni, telefonálni stb. Egyszerűen úgy beszélt róla, mintha ezek mind üres, rossz dolgok lennének és mintha a partnerek nem érző emberek lennének. Őszintén én ezt elképzelni sem tudom. Sosem volt egy érzékeny, érzelgős fajta. Van egy merev, semmilyen alap arca és néha csak a száját látni mozogni, minden más ugyanott marad. Furcsa a személyisége is, pont ez tetszett meg benne, de őszintén jó hogy lemondtam róla, mert nagy csalódás lett volna nekem.

Aki így gondolkodik az valamilyen szinten beteg? Vagy szimplán valami sérelem érhetette esetleg érzéketlen?