Miért vagyok ennyire szomorú és levert?

Mostanában nagyon lehangolt és szomorú vagyok. Semmihez nincs kedvem és nincs is nagyon mit csinálnom. Koronavírus miatt nehezen találok munkát, ezért egy ideje itthon vagyok. Egész nap aludnékom van, sokszor még enni is nehezen kelek fel, testemen is kicsit látszik, inkább csak lógatom magam. Sokszor rágódok a múltamon, amiket elrontottam és ami miatt lettem ilyen. Eléggé zárkózott és csendes vagyok. Sokat csesztettek régen suliban, akkor is voltak öngyilkos napjaim, de azóta változtak a dolgok de félek megint visszatérnek azok a napok. Akkor azt hittem nincs választásom, bele kell törődnöm abba ami volt akkor, de végülis váltottam és utána tökre boldog voltam mivel találtam haverokat, jó osztály közösségekben voltam. Manapság már ugye csak a munka lenne, meg az öregedés. Suliban nem volt teher rajtam, munkában más. Dolgoztam már egy ideig ezért is undorodom tőle, de sajnos muszály. De elszomorít, hogy a sulis időszaknak vége már, nincs több haverkodás, iskolai programok, tanulás és egyéb. Pályaválasztásomat is elcsesztem, mivel döntésképtelen voltam. De végülis mindegy mivel úgysincs igazi "álom meló". De úgymond tudom milyen irányban keressek melót. De nincs kedvem ehhez. Eléggé introvertált vagyok, keveset beszélek. Mostanában olyan levert vagyok, tele vagyok szomorúsággal, bánattal és nosztalgiával. Meghalni nem akarok, de bánt, hogy véget értek az iskolás időszakok és az a gyermeki elme már nincs ami annó volt. Mit tanácsoltok vagy van reményem még? Minek nevezik egyltalán amiben vagyok? 23L