Mit csináljak a pszichológusnál ebben a helyzetben?

Tudom, hogy nehéz sok év elfojtott érzelmét a felszínre hozni és kimondani hangosan, de próbálj erre az egészre úgy tekinteni, mint a gyógyulásod folyamatára. Magadért teszed, azért, hogy jobb legyen, ne azt nézd, hogy veled szemben egy másik ember ül. Próbáld meg ezt kizárni, és hagyd megnyílni magad.

Nyugodtan mondd el neki,hogy ez mennyire nehéz neked, azért van ott, hogy segítsen neked!:)

Megértem a helyzeted.

Ha nem bánod, leírom a saját esetemet. Mint ahogy kénytelen voltam arra rájönni a pszichológusnál töltött sok hónap után, az érzéseimet nagyon nehezen fogalmazom meg. Nem nagyon tudom cizellálni. Emiatt amikor azt kérdezi, hogy hogyan éreztem magam az adott szituációban, nehezen tudom leírni. Sokszor úgy érzem, hogy össze-vissza beszélek, aminek se füle se farka. Többször említem a fizikai tüneteket (dobog a szívem, kipirulok, összeszorul a torkom), vagy hasonlatokat mondok. A pszichológusom ezek alapján egyszerűen visszatükröz: összefoglalja, hogy mit mondtam és hogyan érezhettem magam abban a szituációban. Kiolvassa a sorok közül (a szavaim mögül) a bizonytalanságot, a szorongást, stb. Baromi sokat tanultam abból, amit ő csinál :)

A sírás: ettől én is nagyon féltem, és szerintem még tartok is. Amikor először mentem hozzá egy trauma feldolgozása miatt, teljesen meg voltam döbbenve, hogy neki mindvégig sírás nélkül tudtam a történtekről beszélni, miközben másoknak állandóan bőgtem. Azóta is csak talán két alkalommal volt, hogy majdnem sírásban törtem ki, de én akkor visszafogtam és összeszedtem magam. Mindkét alkalommal tudta ezt. Egyik alkalom után mondtam, hogy valami olyan mélyen érintett, hogy majdnem elsírtam magam. Erre ő: ez itt a sírás helye. Ennek ellenére még nem volt olyan, hogy könnyekben törtem volna ki. De azt érzem, hogy ez már csak idő kérdése.

Visszagondolva: egy évvel ezelőtt mi nagyon a felszínen voltunk, nem nagyon hagytam, hogy a lelkem és érzéseim mélyére menjünk. A pszichológusom türelmesen terelgetett, a kérdéseivel segített, és ahogy épült a bizalom, úgy engedtem mélyebbre. Meg ahogy én is képes voltam úgy szembenézni magammal, hogy azt hangosan ki is mondjam. Ehhez kellett idő.

Nekem az is sokat segített, hogy naplót írtam. Egy-egy ülés után, ha úgy éreztem, hogy túl sok az érzés bennem, amikkel nem tudok mit kezdeni, kiírtam magamból. Ez aztán nagyon sok összefüggésre is rávilágított (különösen akkor, amikor visszaolvastam korábbi írásaimat).

Kérdező, csak lassan, ne siettesd.

Bízom benne, hogy találtál ebben olyat, ami segít. Sok sikert!