Szerintetek ez mentális betegség, vagy normális jelenség?

Még középiskolában összevesztem egy barátommal, akivel annyira egy húron pendültünk, hogy mondhatni "lelki társat" találtam benne. Ez évek óta volt, már 22 vagyok, és azóta mintha üres lennék belül. Eleinte fel se fogtam hogy ez komolyan a barátság vége lesz, 2-3 hónapig még röhögtem is a dolgon. Aztán utána jött a szomorúság, levertség a következő olyan 3-4 évig. Most is rámtör persze, de már inkább csak úgy hogy az üresség, semleges érzet a normális, ha sírok akkor az egyfajta felszabadító érzéssel tölt el, hogy na véégre kijött már belőlem.

Nem tudom hogy írjam le, igazából mindig mindenkivel kedves vagyok, mosolygok nekik, de ezt csak megjátszom, mert hát nem akarom elrontani a hangulatot azzal hogy mindig szomorú/semleges vagyok. Hülye példa, de mintha elzártam volna a szívemet, és semmi melegség, semmi boldogság nem érné el oda azóta.

Egyszerűen körülöttem senki sem érdekel, mert ők nem az én régi barátom, és egyáltalán nem zavarna ha elveszíteném őket. A lakótársammal már 2 éve tök mély témákról tudunk beszélni, jó kapcsolat épült fel közöttünk, mégse bánnám ha egy nap eltűnne az életemből, mert nekem akkor is csak az az egy ember volt a fontos.

Minden olyan értelmetlennek tűnik, ha rajtam múlna ki se kelnék az ágyból reggelente.

Szóval ez, hogy ez a régen történt esemény azóta is így befolyásolja az életemet, az normális?

Néha sikerül kitörnöm ebből a melankóliából, akkor úgy érzem akármire képes vagyok, énekelek, ugrálok, meg táncolok mint valami hülye :D Ilyenkor nem tűnik olyan nagynak az az űr, de ez nem tart olyan sokáig (néha napok, néha-néha hetek), mert amikor megint eszembe jut hogy a barátom nélkül mennyire értelmetlen minden, akkor megint lehúz teljesen ez az érzés.

Meg szeretnék ettől a "lánctól" szabadulni, de már olyan sok ideje éltem ezzel együtt, hogy el se tudom képzelni azt, hogy én ne vágyódjak vissza arra a barátságra.

Kicsit fura így leírva, remélem tud valaki tanácsot adni hogy mit is kellene ilyenkor csinálnom, vagy hogy ez normális-e.

Meg gondoltam megemlítem hogy évek után próbáltam felvenni vele újra a kapcsolatot, nem válaszolt semmire. Még egy suliba jártunk eleinte, mindig reménykedtem hogy megtaláljuk újra egymást, de nem így lett.

Tudom akkor kellett volna cselekednem, de akkor még nem voltam elég bátor hozzá.