Lehet, hogy egyszer tényleg megölöm magam?

Egy időben én is szemeztem a metróval. Semmi se jött össze. Ott voltam 19-20 évesen, életem szerelme megnősült (csak plátói volt). Soha nem kellettem annak, aki nekem kellett volna. A munkahelyemen egész nap egyedül voltam szinte, egy sötét irodában, az ablak egy belvárosi bérház belső nyomasztó udvarára nézett. A testvérem meghalt. Az anyám alkoholista lett. A nagymamám 1,5 év szenvedés után elment rákban.

De gondolj bele: szép kis látvány lettem volna ott széttrancsírozódva. Meg aztán nem hiszem, hogy attól jobban éreztem volna magam, hogy szétken a metrókocsi a vasúti síneken. Amúgy sem szerettem a feltűnést, meghalni se szándékoztam ilyen extrovertált módon. Meg voltam annyira hiú, hogy a külalakomat nem szándékoztam feláldozni. Szóval nem voltak ezek igazán komoly elhatározások. Ami veszélyesebb lett volna, ha valami kevésbé látványos, kevésbé fájdalmas megoldáson kezdem el törni a fejemet. Mivel túl kellemeset azóta se találtam, már feladtam a problémamegoldásnak ezt a módszerét. Meg amúgy is, az életem legboldogabb szakasza csak ezután következett.