Nem akarok élni. Semmit sem akarok. Depresszió?

18 éves lány vagyok.

KB 2 éve a papám halála után kezdődött minden. Pánik szerű rohamaim voltak. Borzasztó lelki állapotban voltam. Képtelen voltam bármire is. Legfőképp az iskolára volt ez hatással. Nem bírtam ébren maradni, koncentrálni. Panikoltam és stresszeltem mindenen. Képtelen voltam bemenni egy sima feleletre, a barátaimmal egyre kevesebbet beszéltem, inkább elvonultam, és zenét hallgattam. Aztán az utolsó egy két hónapban már be sem jártam, képtelen voltam kikellni az ágyból. Volt hogy végig aludtam egy-egy egész napot. Így a hianyzasaim miatt kirugtak év vége előtt egy héttel. Ezért szeptemberben másik suliba jöttem, de évet kellett ismételnem. Itt még rosszabbá vált a helyzet. Kemény 3 hónapig jártam ide. Azóta eltelt megint egy év. Semmire sem jutottam. Idén beiratkoztam levelezore. De képtelen vagyok bármit is csinálni. Nem tudok éjjel aludni, 2-3 órán át csak fordgolodom, és ha el is alszom óránként felébredek és még nehezebb vissza aludni. Nagyon gyengének érzem magam. Rengeteg düh és gyűlölet van bennem. Nem hiszem hogy képes vagyok bármire is az életben. Elkezdtem a kreszt, minden álmom az volt hogy vezethessej és saját autóm legyen, de nem tudom ravenni magam hogy elmenjek kresz tesztre, egyszerűen rettegek. Képtelen vagyok rá. Nem találok munkát, nincs érettségim és ha így folytatom nem is lesz. Pedig tele voltam tervekkel és álmokkal. Már mindent Feladtam. Egyedül érzem magam, és nem találom a helyem. Nincs senki akinek igazán fontos lennék, vagy aki tudná min megyek keresztül. Nap mint nap családon belüli zaklatás ér. Amiről senki nem tud. Félek. Nem tudom hol az igazi otthonom. A percek óráknak tűnnek, és elfáradtam. Nincs senki akinek elmondhatnám hogy már nem látok reményt,hogy tehetetlen vagyok. Hogy el akarok menni. Nap mint nap olyan érzésem van, nem tudom hova, de mennem kell, el innen, minél messzebb. Csak rohannék a semmibe. De tul fáradt vagyok. A gondolatok a fejemben olyan hangosak hogy még a magányt is elnyomja. Percenként gondolok az öngyilkosságra, és van hogy meglatok egy tavat, vagy akár csak az úttestet, gyógyszereket, és ledermedek. Elképzelem a halálom. A nyugalmat ami utána következhetne. 18 éves vagyok de úgy érzem nekem ennyi bőven elég volt az életből. Csak aludni akarok, de örökre. Hogy soha többet ne keljen ebbe a világban ebrednem. Félek magamtól. Úgy érzem bármikor jöhet egy olyan lavina amit a lelkem már nem élne túl, amikor már nem tudnám megallitani magam. Panikroham miatt voltam egy éve pszichológusnák, 2 alkalommal, a 3dikra nem tudtam elmenni, kértem másik időpontot, de a doktornő ahogy maguknak úgy nekem se küldte el azóta az időpontot. Most viszont el szeretnék menni pszichiáterhez,depresszió miatt és mert tényleg úgy érzem ez a vége, Feladtam, és borzasztóan félek. De egyszerűen nem merek telefonálni és időpontot kérni. Nem tudom mit tegyek, és hogyan. Volt vagy van valaki hasonló helyzetben? Tényleg nem tudom mihez kezdjek szóval ha valakinek van valami tippje, aki már átment nehéz dolgokon, szívesen fogadnám a válaszát.

Köszönöm. És elnézést a hibás szavakért.