Van itt sorstársam aki nagyon megszenvedte a családja elvesztését?

Nagyon sok esetben a férfi az aki látványosan le..arja a családját mert ő még nem akart apa lenni, vagy csajozgatni akar még és ilyen "piti" dolgokért képes eldobni a "családot".

Nálam most más a helyzet...

És már a 3. éve tart szóval ez nem új és nem is az a kategória hogy " miért nem ültök le megbeszélni" 10001x probáltam mindig ugyan az maradt.

Amióta párom megtudta hogy terhes abszolút nem foglalkozik velem de olyan szinten hogy azóta 1x sem volt szex (semmi) közeledés , vagy annyi hogy odajön és átölel.

Tipikusan az az eset hogy ő anya lett és ilyet tényleg csak az tudja aki látot már ilyet semmi más nem érdekli.

3 év alatt nagyon sokmindenen mentem keresztül mellette de mindig ott maradtam mert a család nekem .... olyan hogy azt kimondani sem lehet (köszönhető nyilván annak hogy nekem nem volt és nevelőotthonba voltam már 3 éves korom óta)

Szó szerint mindent megprobáltam de ezen nem tudtam változtatni olyan voltam mint egy lakótárs aki fizeti a dolgokat és ennyi.

Egy idő után már a munkámra is nagyon kihatással volt mert csak erre tudtam gondolni és kb 3 munkahelyről ki is rugtak.

Eljött az hogy anyagi gondjaink lettek ( nem mintha nagyon jól éltünk volna de albérlet és ruha étel és ami kell még az megvolt)

Végső elkeseredésemben amikor már nagyon kilátástalan volt minden és belegondoltam hogy ha lenne sok pénz akkor hátha ő is jobban látná a dolgokat kimentem külföldre dolgozni kb a legjobbkor mert a virus miatt itthon rengeteg ember elveszitette a munkályát én meg ápolónak mentem igy nekem mindig volt munkám.

A pénzel nem volt gond mindenre küldtem haza és ezenfelül még rengeteg mindent rendeltem online nekik szóval ez a része abszolút megoldott volt. Nagy értékekben fizettem ki olyan dolgokat amivel neki akartam kedveskedni akár szülinapi ajándék vagy kétszázezres autószerviz amire amugy abszolut nem lett volna pénz.

De ez sem használt szó szerint kimondatlanul és kimondva is még több kellet én már lassan 1 éve vagyok kint de a pénz dominál teljesen... mindig van amire küldjek vagy amire kell költeni és itt többszázezres havi költségeket kell elképezlni.

Szó szerint már annyira tönkrementem ebbe hogy kb csak erre vagyok jó és még azt is feláldoztam hogy a fiamat nem láthatom de a pénzel ne legyen gond és csak az elégedetlenség van még mindig... Nincs értelme a munkámnak mert sosem elég.

betegesen ragaszkodom ahhoz a családképhez amit mindig elképzeltem hogy apa anya gyerekek együtt hogy a szemem elött van az hogy ez az egész már annyira mérgező hogy csak na és mégsem tudom felfogni az agyammal hogy mit kellene tennem mert baromira félek a magánytól férfi létemre...

Pedig már akkor sem kellet volna megbocsájtanom amikor kb 2 év szex nélkül (csőlátású anya 120%ban) akárhogy kértem hogy 1 estét probáljunk legalább együtttölteni erre sem volt képes és a szemembe hazudik hogy xy helyre kell neki ma mennie és végül kiderül hogy egy fiuval találkozott és lebukott. (azóta sajnos a bizalmam olyan szinten sérült felé és sajnos az önbizalmam is hogy 3 éve egyszer sem volt köztünk semmi)

mai nap amikor nem volt elég a megbeszélt pénz amit küldtem kb 2 hét alatt 180.000ft és még kért és küldtem neki xy összeget és arra az volt a beszolása hogy megveszem a 2 hónapos "panadolt" és már el is fogyott a pénz akkor villant bennem valami és az összes pénzemet amim volt a számlán átküldtem neki és ennyi....

31 éveses érezni azt hogy fiatal már nem vagy ott a család akikért bármit megtennél és csak azért vagy és addig vagy jó amikor az utalást elinditod ez az érzés kegyetlen ..... mivel már 3 éve tart a terhességet is beleszámitva ezért már semmi örömöm nincs csak az hogy belegondolok hogy van egy fiam akit alig ismerek....

Nekem ők voltak kb a minden ( igaz hogy nincsenek barátaim és az előéletemnek köszönhetően se lakás se semmit nem is örököltem)

De nem tudom hogy lehet ezen végre tényleg túl lenni mert már fizikálisan is látványosan ha nem is tönkre teljesen de ahhoz képest amilyen voltam babatervezésnél és elötte ... árnyéka vagyok talán a 10%-a önmagamnak.

És ez nyilván az én hibám de ilyenkor mennyire jó lenne ha lenne valaki vagy barátok akik átvisznek de ez kegyetlen minden nap egyedül gondolkodni ezeken és a magánytól való félelem miatt te jó ég hányszor hagytam magam megalázni neki , hányszor alázott meg ezzel is hogy nincs senkim és nincs 1 barátom sem olyan helyzetben is amikor mondtam neki hogy legalább egy éjszakát töltsünk együtt , a baba jól ellesz a nagymamánál és végre 1.5 év után lehetünk kettesben 1 éjszakát és az ötletet felhasználta

A gyereket leadta és azt az egy éjszakát a barátnőjével a discoba töltötte. ( na akkor is már a föld mélyén volt az önbecsülésem).