Felismertem, hogy súlyos depresszióban szenvedek, mit tehetnék?

Van munkám, kiegyensúlyozott párkapcsolatban élek, vannak barátaim. A családom nem valami egészséges, a testvérem és a szüleim is krónikus betegek. Én sem vagyok annyira egészséges, de különösebben nincsenek olyan nagy problémáim. A szüleim már 68 évesek mindezek mellett.

Már évekkel ezelőtt nagyon sokszor szorongtam és sírtam éjszakánként, ha a halálra gondoltam. Ez az évek alatt egyre erősebb lett és eljutottam oda, hogy nem érzem értelmét az életnek.

Nem vagyok vallásos, nem hiszek Istenben és semmiféle túlvilágban, ami megrémít. Az elmúlás gondolata, az, hogyha a szüleim meghalnak, nem láthatom őket soha többé, nem bírom elfogadni, hogy egy ember egyszerűen csak megszűnhet létezni egyik pillanatról a másikra.

Nem tudom már élvezni a mai napot, mert mindennap arra gondolok, hogy már holnap nem fog számítani. És még egyre mélyebbre mentem és már azon a szinten vagyok, hogy egy adott boldog pillanatot is úgy élek meg, hogy pár perc múlva már csak a múlt része lesz.

Elvesztettem a rutinomat, nem érdekel a hobbim, nem érdekel semmilyen program, sem filmek és sorozatok, mert mindent negatívan élek meg.

A párom, a családom és a barátaim is észrevették ezt. És felismertem azt, hogy ez nem mehet így tovább. De annak ellenére, hogy ezzel tisztában vagyok, még mindig jelen van ez az életemben, és egyre mélyebbre kerülök. Miközben a munkámat végzem, miközben a párommal vagyok, vagy bármit is csinálok, egyszerűen nem tudom leállítani a gondolataimat. Semminek nem érzem értelmét, mert pár perc múlva már csak a múlt része lesz, és amúgy is egyszer csak megszűnik a létezésem, és akkor semmi értelme nem volt az egésznek. Nem értem, hogy hogyan tűnhetek el , az érzéseim, a gondolataim, a létezésem egyszer csak semmivé válhat.

Persze beszélgettem erről a szeretteimmel és igazán megnyugtat egy fél óráig, majd utána megint ugyanígy vagyok.

Ez az egész nagyon összetett. A neten próbáltam segítséget találni, de nem volt értelme. Gondolkodtam azon, hogy pszichológushoz kellene menjek, de egyrészt nem ismerek olyan embert és az ismerőseim sem, akin segített volna. A vége mindig az lesz, hogy egyre mélyebbre kerülnek és gyógyszeres kezelést kapnak. Másrészt igaz, hogy van munkám, de annyira nem keresek jól, hogy annyi pénzt beletudjak fektetni. Különben is úgy gondolom, hogy tartalmasak a beszélgetéseim a szeretteimmel, a barátaim nagy része is értelmiségi, intelligens emberek. Nem tudom mit tehetne értem többet egy pszichológus.

Van itt valaki, aki már volt hasonló helyzetben? Hogy küzdötte ezt le? Szerintem ez teljesen más, mint amikor egy szakítás, vagy hasonló miatt depressziós valaki, ezért is írtam ezt le, mert ez már egy más szinten van.

Nem tudom mitévő lehetnék. Évekkel ezelőtt hiába volt jelen néha pár órára ez a rettegés bennem, nem tette tönkre az életemet. Boldog voltam és élveztem az élet minden percét. Szeretném visszanyerni a régi önmagamat, boldog szeretnék lenni, mindegy hogy van-e élet a halál után, mindegy, hogy a most nemsokára a múlt lesz. Ezeket a dolgokat elakarom engedni.

Még mielőtt ennyire mélyre kerültem, gyereket akartunk vállalni a párommal, de persze ezt így nem lehet. Egyrészt akarom, másrészt annak sem érzem értelmét, és félek, hogy a depresszióm rámegy a kapcsolatomra is, holott tökéletes minden köztünk már 8 éve.

Biztos vagyok benne, hogy nem én vagyok az egyetlen ezen az oldalon, aki a depressziónak ezt a fajtáját élte meg. Mi vetett ennek véget?

Köszönöm.