Mit tudnék kezdeni ezekkel a tünetekkel?

Sajnos már nagyon régóta küzdök lelki problémákkal. Minden társas interakciónál szorongok, a hangom elvékonyodik, és nagyon kellemetlen helyzetekbe tudom sodorni magamat azáltal hogy bizonyos szituációkat zavaromban rettenetes módon reagálok le, ami után borzasztó önmarcangolásba kezdek. Ilyenkor egészen szélsőséges módon tudok reagálni: a földön fetrengve sírógörcsöt kapok, tépkedem a hajamat, hirtelen felindulásból vagdosom magamat, otthon török-zúzok, nagyon depresszív, szuicid gondolataim vannak, és napokig nem alszom semmit, amitől óriási fekete karikák vannak a szemeim alatt. Vannak vidámabb periódusaim is, ilyenkor kevés dolog tud igazán lelombozni, ez általában 2-3 nap szokott lenni, ezeket az időszakokat nagyon szeretem, ilyenkor nagyon produktív vagyok a tanulás terén is.

Egyébként idén kezdtem meg az egyetemi tanulmányaimat egy viszonylag nívósabb szakon, de sajnos ezáltal a tüneteim is felerősödtek, mivel el kellett költöznöm otthonról, és itt nagyon egyedül érzem magamat. Mióta egyetemista vagyok, egész végig levert vagyok, napi 2-3 órákat alszom, és az étvágytalanságtól már 10 kilót fogytam, bár néha vannak boldog pillanataim. Egyre gyakoribbak a hangulatingadozásaim, most már nem 2-3 naponta, hanem óránként váltakozik. Az egyik órámon már dolgozatot is írtunk egy nagyon könnyű anyagrészből, és 20 emberből csak nekem nem sikerült a pánik miatt, amitől szintén előjöttek a fent említett tünetek, mivel teljesen lejárattam magamat. Barátokat, ismerősöket eddig nem sikerült szereznem, bár nem is nagyon próbálkoztam, lévén hogy félek az emberektől. Jelenleg attól tartok hogy ugyan minden álmom volt bekerülni erre a szakra (és a szüleim is nagyon büszkék rám), ilyen lelkiállapotban nem fogom tudni végigcsinálni, bár nem vagyok benne biztos hogy csak ez a probléma, valószínűleg az értelmi képességeimmel is gond van, amit már többször igazoltam az életem során. Ez a dolog is frusztrál, mivel úgy érzem ha nem tudnám beteljesíteni az álmomat az egyetem elvégzésével, akkor tényleg véglegesen összetörnék, (a szüleimről nem is beszélve, óriási csalódást okoznék nekik) és már valóban csak az öngyilkosság maradna. Talán most is ezért gondolok rá folyamatosan, mert tudom hogy előbb utóbb eljön az a pont amikor kiesek az egyetemről, és vége mindennek.

Egyébként nagyon álmodozós típus vagyok. Ez nálam abban nyilvánul meg (bármennyire is betegesnek hangzik), hogy zenével a fülemben járkálok órák hosszat a szobában, és egy számomra teljesen ideális világot képzelek el, ahol nagyon sok barátom van, és megvalósítottam az álmaimat. Amikor “visszatérek a valóságba”, akkor teljesen összezuhanok.

Nagyon félek hogy ez az egész depresszióba fordulhat át ha nem kérek segítséget, ugyanakkor nem vagyok benne biztos hogy ilyen jellegű problémákkal érdemes lenne megkeresnem egy pszichológust. Szerintetek mit tegyek?

19/L