Miért érzek kényszert arra, hogy apróságokban ferdítsek állandóan?

Az utóbbi időben egyre gyakrabban csinálom ezt, olyan, mintha szándékosan folyamatosan halmozni akarnám ezeket a dolgokat. Teljesen érthetetlen számomra, egyszerűen beleragadtam ebbe és nem tudom hol a kiút. Ilyenkor nem tudok gondolkodni, hanem hirtelen rávágok valamit egy kérdésre, mintha nem is én irányítanám saját magamat. Nagy dolgokban vagy morális kérdésekben képtelen lennék hazudni (pl. képtelen lennék titokban találkozni valakivel és megcsalni a párom, képtelen lennék másokról hazugságokat terjeszteni vagy szándékosan ártani nekik stb.) Viszont apróságokban szinte kényszert érzek. Például ha beszélgetek valakivel és megkérdezi, hogy megcsináltam-e valamit (mondjuk munkával vagy otthoni teendőkkel kapcsolatban), rávágom, hogy igen, pedig tudom, hogy mondjuk csak másnap lesz időm rá. Nem tudok lemondani egy találkozót, ha közbejön valami vagy nincs is kedvem, helyette kitalálok valamit, pl. hogy nem vagyok jól, fáj a fejem stb. Olyan is van, hogy ráadásul az adott időben még el is megyek valahova, akkor folyamatosan rettegek, hogy összefutok az illetővel, mint egy "büntetés" vagy lecke, hogy lebuktam. Ez csak 1-2 példa, de csomó másik van folyamatosan. Minél szétesettebbnek érzem magam, annál gyakrabban csinálom, olyan érzés van bennem, hogy már úgyis mindegy, valami vagy tökéletes vagy borzasztó és ha már szorongok akkor nem számít még egy ferdítés. Néha már megijedek saját magamtól. Van valaki, aki hasonlóval küzd? Mi lehet ez az egész?