Hogy segíthetnék?
Kedves Válaszolók!
Azzal a kérdéssel szeretnék hozzátok fordulni, hogy hogyan tudnék segíteni egy barátomnak, akinek téveszméi vannak?
Nagyon rossz így látni, hogy gyakorlatilag az egész napját kitölti az ezzel való foglalatoskodás.
Hiába mondom neki, hogy ez nem igaz és, ha igaz is lenne, akkor sem lenne semmilyen hatással az életedre. Ezzel inkább indulatokat váltok ki belőle.
Az ő téveszméi főleg a családja irányába vannak, hogy kihasználják, kihasználták és, hogy az internetes közösségi portálokon szándékosan osztottak meg olyan posztokat, amikkel őt befolyásolni akarják.
Számomra ez egy fura helyzet, miért van, hogy el se gondolkodik azon, hogy ez nem igaz?
Miért nem látja, hogy ettől neki nagyon rossz lelki állapota van, s ha ezzel felhagyna javul hatna?
Köszönöm a válaszokat.
Magától nem tud felhagyni vele, kezelésekre kell járnia és be kell állítani a gyógyszerét.
Ha a családja nem kezelteti megfelelően, akkor nem tudsz mit tenni, egy skizofrén beteget nem lehet észérvekkel gyógyítani.
Ennyire nyilvánvaló, hogy szegény skizofrén?
Érthetetlen számomra ez a betegség, hogy tud szinte csak ezen rágódni.
Egy életvidám, kiegyensúlyozott ember volt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!