A koronavírus nagyjából 6 hónapja tart. Hogyan változott a lelki állapotod a járvány kezdete előtti állapothoz képest rövidtávon és hosszútávon?
Nagyjából februárban felütötte a fejét a járvány, amely mind a mai napig érezteti a hatását. Mindazonáltal az elmondható, hogy egy jelentős változásokat hozó időszakot már megéltünk, hiszen tavasszal se a boltok nem voltak nyitva, se az iskolák, miközben az emberek otthonról dolgoztak és kijárási korlátozás volt érvényben. Ehhez képest jelenleg elmondható, hogy gyakorlatilag visszaállt az élet a vírushelyzet előtti állapotára, s csak egy-egy szabály emlékeztet minket arra, hogy nem múlt el a veszély. DE! - nagyjából mindenki dolgozik, aki 2020-at megelőzően dolgozott, az iskolások klasszikus évkezdésre készülhetnek, szabadon találkozhatunk mindenkivel és van lehetőség utazni is. Tény, a koncenrtek idén elmaradtak, de összességében alig tapasztalható különbség a tavalyi állapothoz képest.
Ugyanakkor a járvány sokakat próbára tett. Ki elvesztette az állását, ki megtapasztalta a karantén hatását, ki pedig teljesen elszakadt a barátoktól. Mindebből tehát logikusan következik, hogy sok ember lelki állapota is változott a járvány hatására. Arra lennék kíváncsi, hogy a járványhelyzet alakulásának függvényében mi változott a mentális állapototokban.
Kérlek, válasszátok ki azt az opciót, ami leginkább megfelel annak, amit te tapasztaltál saját magad kapcsán. Tisztázandó két használt fogalom:
RÖVID TÁV: a járványhelyzet utáni közvetlen időszak, amikor kijárási korlátozás volt érvényben és sok egyéb korlátozás. Nagyjából május közepéig tartó időszakról beszélünk.
JELENLEG: a május közepe utáni időszakról beszélünk, amikor is elkezdték feloldani a bevezetett korlátozásokat. Leginkább azon időszakra gondoljatok, amikor újra szabadon találkozhatunk bárkivel, amikor újra munkába állhatunk.
Válaszodat előre is köszönöm, ha kifejted azt lejjebb, szintúgy!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

Én a 9-es válaszoló vagyok. Láttam, hogy jött egy értesítésem, és mikor megnéztem, hogy mi ez, eléggé meglepődtem, egyáltalán nem emlékeztem, hogy mit is írhattam.
A válaszom legvége ez volt: "Viszont már félek attól, hogy mi lesz ősszel, vagy télen. Nem tudom, hogy bírnék ki megint hónapokat társaság nélkül."
Meglepő, de rendkívül könnyen. Megszoktam a jelenlegi életstílust teljesen, elvagyok önmagam is. Őszintén szólva, nem hiányzik már a régi életem.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!