Ha keresnék valami segítséget, mennyi idő lenne a felépülés?
Sziasztok! Mostanában azon gondolkodtam újra mennem kéne orvoshoz, mert egyszerűen már semmitől nem érzem magam kicsit sem boldognak és semminek nem látom értelmét. Annyi háttérsztori rólam, hogy sosem voltam igazán boldog gyerek, mert akkor is ott volt a szüleim alkoholizmusa, szegénység, kiközösítés és még sok más dolog. Ezek miatt nagyon zárkózott lettem, sosem beszéltem a gondjaimról, megvoltam a magam kis világában annyira elzárkózva amennyire lehet. Aztán lett egy barátnőm, mellette igazából egész jól voltam, annyi volt a gondom, hogy akkor végeztem suliban (az is elég mély nyomot hagyott bennem amik ott történtek) és nem találtam munkát, néhány párkapcsolati vita, egy-két családi dráma, de viszonylag megvoltam. Aztán elkezdtem dolgozni viszonylag jól tűrtem az elején, de elkezdett eléggé leépíteni testileg és lelkileg is egy hulla lettem napvégére és emiatt nem sok időm jutott barátnőmre ami miatt szakítottunk. Azóta igazából mintha megállt volna az idő. Minden napom ugyan olyan monoton, semminek semmi értelme, nincs kedvem semmihez, kapcsolat utáni depresszió. Elvoltam hetekig, de pár hónapja minden egyre rosszabb, a munkám már lassan kikészít teljesen, bármit csinálok kb sosem jó és mindig csak a hibák vannak, folyamatos stressz, mert nem elég, hogy a munkám életveszélyes és folyamatosan kihajtom minden erőm, de ez sem elég és még többet várnak el. Családi kapcsolatom nem sokat változott, de ugyan úgy 2 ember közé jövök haza akik olyanok mintha nem is ismernénk egymást. Nem maradt egyetlen barátom sem és eléggé stresszel az a gondolat is, hogy átlaghoz képest jól keresek, de letudom a számlák egy részét és jobb esetben hónapvégére marad pár ezer forintom, nem tudok anyagilag egyről a kettőre lépni. Ha ezek nem lennének elegek itt van az is, hogy minden percben kb exemre gondolok mennyire hiányzik és vele akarok lenni miközben ő már visszaírni sem képes (betegesen vágyok vissza hozzá, nem az a sima mennyire hiányzik). Még jobb az egészben, hogy megint kezd előjönni a paranoiám, éjszakai félelem, olyan dologtól amit nem is tudok mi csak félek, de olyan szinten hogy órákig úgy ver a szívem, hogy azt hiszem szívrohamot kapok és alig kapok levegőt.
Ha nincs kedved végigolvasni: erős munkahelyi stressz,párkapcsolat utáni gondok, nem látom semminek az értelmét, nem tesz semmi boldoggá még csak elviselhetőbbé sem tudom tenni az életem, napi 1-2 óra alvás, nem tudok rendesen enni és érzem, hogy kezdek összeomlani.
Szóval, ha mennék megint orvoshoz (régen voltam, de nem éreztem, hogy javítani azért csak kapkodtam folyamatosan az antidepit és a nyugtatót ha kellett ha nem) és úgy lennék vele, hogy tud is segíteni, mennyi idő lenne, hogy felépüljek? Lassan 21 éve csak vergődök egyik napról a másikra,önbizalomhiányos vagyok és nem túlzás ha azt mondom depressziós és ezt nem akarom tovább folytatni.
Köszönöm, ha elolvastad és ha van bármi tipped hol is kezdjem ezt az egészet és mennyi idő lenne, esetleg átéltél ilyet és vannak személyes tapasztalataid amiket megosztanál velem nagyon halás lennék.
Amit leírtál igen, az lenne a helyes irány. Sajnos annyi szabadságot nem tudok kivenni, ha szeretnék sem, pedig nagyon jó lenne. Elköltözni pénz nélkül elég nehéz és nem tudom mennyire tenne jót ha egy teljesen üres lakásba mennék haza és lennék ott egész nap egyedül, új munkát itt sajnos nem tudok, maximum robot gyári melót, ami valljuk be nem a legjobb, új dolgokat akartam viszont folyamatosan mindenről még amit nem is csináltam exem jut eszembe, hogy vele milyen jó lenne, új barátokat, hát azt sem tudom hol kéne és nem vagyok valami könnyen barátkozós típus, sőt. Ha sikerül is valakit megismernem elég rövid ideig tartom fent az érdeklődést. A gyógynövények nekem nem hatnak semmit igazából bármit is próbáltam, nem mondom, hogy a nyugtató jó, mert attól is ugyan úgy éreztem magam csak legalább betompult az agyam. Alvás akkor sem megy ha hétvége van és tudnék akármennyit aludni, egyszerűen pár óra után felkelek és semmi, nem tudok visszaaludni. Az ivás téma, hát a jól berúgást tartom, ha egyszerit nem.
Köszönöm azért, hogy vetted a fáradtságot az olvasáshoz és próbáltál segíteni
Már ez tök jó, hogy ide kiírtad a kérdést.
Erősen ajánlom, hogy kérj a háziorvostól egy időpontot, oszd meg ezeket vele.
Most annak van ideje, hogy visszább vegyél a tempóból, már ezzel jelez a tested-lelked, hogy alig bírja, ha pár órákat tudsz csak aludni.
Nekem nem ment a segítségkérés, és ott vettem észre magam, hogy 5 napja egyáltalán nem aludtam és 1 mondatot se bírtam már kimondani, úgy kikészültem idegileg :)
Komolyan kell magad venni, mert SEMMI nem ér annyit, hogy a lelki egészséged megnyomorodjon!
Jobbulást!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!