Sikerült felülkerekednem a depresszión?

17 éves voltam, amikor elkezdtem egy hobbit, amit a körülöttem lévők (osztálytársak, évfolyamtársak, iskolatársak) eléggé negatív véleménnyel illettek. Mivel szerettem volna ebben a dologban is sikeres lenni (a tanulás mellett - maximalistának tartom magam), elkezdtem csak erre koncentrálni, hogy megmutassam a rosszakaróimnak, hogy igenis képes vagyok ezzel elérni valamit. De idővel, észre se vettem mikor, de megtörtem. Nem volt kedvem tanulni, pedig előtte csak az egyetem és a kitünő bízonyítvány lebegett a szemem előtt, mondhatni 12 éven keresztül. Az osztálytársaim zaklattak, kiközösítettek, az addigi laza haveri köröm, teljesen megszűnt, emiatt az egy dolog miatt. Nagyon szerettem, de közben felemésztett, hogy az emberek tönkretesznek emiatt. Nem tudtam magam megvédeni, csak hagytam hogy az emberek bántsanak. 18 évesen érettségiztem, de mivel annyira lefoglalt a magamba zuhanás, és a céltalanság, hogy nem arra az egyetemre vettek fel, ahova szerettem volna. Utáltam, hogy arra az egyetemre kell járnom, minden percét gyűlöltem, magam miatt, hogy tényleg, én csak ennyire voltam képes?

A volt iskolatársaimat okoltam a depresszió miatt, hogy biztosan nem itt lennék ha nem tették volna nyomorulttá az utolsó 2 évemet a gimiben.

Nagyon megzuhantam lelkileg, bár számítottam rá. Hiába vettek fel ugyanarra a szakra, egyszerűen nem tudtam teljesíteni az egyetemen. Nem akartam tanulni, kb. csak vegetáltam, nem találkoztam a barátaimmal, sőt csak az egyetemig mentem el és haza, a céljaim megszűntek.

Holott 12 éves korom óta, ez a szak volt az álmom.

Itt nap mint nap találkoztam egy volt osztálytársammal, és minden nap gyomorgörccsel ültem be az órákra, mert rettegtem, hogy újra át kell élnem, amit a gimiben. Megbuktam egy tárgyból, és soha nem éreztem magam ennyire rosszul. Régen volt egy nagyon erős én képem, ami egyre inkább darabokra hulott, és amibe ez soha nem férhetett volna bele.

Nem tudtam, hogyan lábalhatnék ki az egészből, csak meg akartam szüntetni. Rosszul voltam magamtól, hogy a régi énemből mi lett.

Ennek ellenére, sikerült átjelentkeznem az egyetemre, ahova át is vettek. Jobban érzem magam és visszarázódtam a tanulásba, nem mondom hogy nem volt nehéz, de megkönnyebbültem amikor kézhez kaptam a levelet. Végre nem találkozom a volt osztálytársaimmal, és ez nagy terhet vett le a vállamról. Elégedett vagyok, ami az elmúlt 3 évben nem igazán volt jellemző rám.

Az is lenne a kérdésem, hogy szerintetek, hogy ha megszűnik a "kiváltó ok" , ami "okozza" a depressziót, akkor az ember tényleg felépülhet?

Nem tudom, hogy ezek alapján meg lehetne-e mondani, hogy meggyógyultam-e, mindenesetre köszönöm annak, aki végigolvasta és valamilyen normális véleményt fogalmaz meg! (A rosszindulatú, negatív kommenteket kérem mellőzzétek!)

(Hogy elkerüljük a félreértéseket, nem valami durva hobbiról van szó, csak a táncnak egy fajtájáról.) 20/L