A pszichiátriai farmakológia teljesen el van baltázva?
Antipszichotikumokat, kedélyjavítót, paranoid személyiségzavar elleni gyógyszert szedtem. Tavaly augusztusban orvosi felügyelet mellett leálltam velük. Az oka, a mellékhatások:
- dagadt disznóra híztam, odalett az önbecsülésem, folyton azt néztem a tükörben, hogy milyen szánalmasan nézek ki
- hajnal kettőkor feküdtem le, egy, de inkább két órát forgolódtam, mire el tudtam aludni
- viszont egyre később keltem, először csak tízkor, majd tizenegykor, délben, végül volt már olyan, hogy délután kettőkor, és a fejemet is alig bírtam felemelni, mert visszazuhantam az ágyba
- emiatt elvesztettem a munkámat
- a párom elhagyott, mert kába voltam és nem mentünk már soha sehová, és még a libidóm is elmúlt
- az anyagcserém szinte megszűnt, három naponta jártam vécére
- állandóan éhes voltam, az utolsó szem tojást is megfőzte ma hűtőből éjjel egykor
Miután leálltam a gyógyszerrel:
- három hónap alatt tizenöt kilót fogytam, remekül nézek ki
- legkésőbb tizenegykor lefekszem, egy pillanat alatt elalszom, hétvégén sem alszom reggel nyolcnál tovább
- novemberben szereztem új, remek munkát
- a másik nem elkezdett nézegetni, és én is őket
- kiváló lett az anyagcserém
- alig eszem, viszont bármit ehetek, olyat is, amire előtte ránézni sem volt szabad, és még sem hízok, csipszezek, csokizok, fagyizok, nem hízok
Viszont szarul vagyok. Eléggé. Már azon gondolkozom, hogy végrendeletet írok. Mindentől ideges vagyok, szorongok, stresszelek, rettegek, visszatért a paranoid személyiségzavar, ha csak leparkol egy kocsi a ház előtt, már arra gondolok, hogy valami rossz szándék vezeti.
Az orvos gyógyszer akar. Mondott kettőt, hogy nézem meg őket. A harmadik mondat mindkettőnél, hogy alvászavar, étvágynövekedés, bágyadtság, szexuális zavarok, stb. Azt mondja az orvos, hogy középutat kell megtalálni, vagyis olyan gyógyszer, aminek nincsenek ilyen szélsőséges mellékhatásai. De láthatóan az évek alatt ez nem sikerült. Azt fogjátok írni, hogy gyógyszert kell váltani, orvost kell váltani. Nagyon sok gyógyszer kipróbáltunk, a helyzet mindig ugyanez. Az orvos is másik már, és a város egyik legkiválóbb pszichiátere.
Nagyon el vagyok keseredve. Úgy érzem hamarosan vége lesz.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!