Megéri öngyilkosnak lenni, ha nem élvezem az életet?
Nem.
Ha már ideát szívunk, legalább odaát ne kelljen örökké....
Most nem élvezed, értem, de a jövőben sem látsz rá esélyt, hogy ez másként legyen?
Akár pár hónap alatt is teljesen megváltozhat egy élet!
Az öngyilkossággal legfőképp ennek a lehetőségét vetnéd el, nem csak a jelent.
Soha nem éri meg. Mindent helyre lehet hozni.
Van egy ismerősöm, akinek autóbalesete volt, és leszakadt az egyik lába, nem akarták őt alkalmazni sehol, és a felesége is lelépett a gyerekekkel, mert már egy rokkant pasi nem kellett neki. Nem adta fel, kb egy év után elment feketén dolgozni(máshogy nem alkalmazták), és rá pár évre újranősült, de az a felesége is ott hagyta, utána elkezdett csajozni(volt pár barátnője, élettársa, stb), és most abból él nyaranta, hogy kalóznak öltözik egy üdülőhelyen, és kihasználja, hogy felteheti a falábat, és ő is kacag ezen. Mai napig csajozik(60 év körül van), látogatja a gyerekeit, unokáit, eljár az év többi részében normális munkahelyre, vezet, és megvan szerencsére mindene.
Ha egy ilyen ember fel tudott állni, akkor te is. Nincs lehetetlen helyzet.
Nàlunk egyszer apànak volt tàrgyalàsa egy hatalmas cégvezetövel.utolag tudtam meg hogy azert beszèl furcsàn mert nincs szàjpadlàsa igy született.
Elkezdtem sajnàlni mire apa annyit mondott lenézöen(mert amugy ö felnéz rà), hogy lehet àm boldogabb mint te!
Elobb utobb ugy is meghalsz addig meg van rengeteg lehetoseg elvezni az eletet, baratok, baratnok, porno, alkohol, drogok, ku?vak, kirandulas, sport amit akarsz... Valamit csak tudnal elvezni probalj ki mennel tobb dolgot amihez van lehetoseged.
Drgokat nem ajanlom max fu! A tobbitol nem lesz komoly bajod, persze mindent mertekkel kell, am ajanlom a gyakori kiiktatasat eleg toxikus oldal, csak eros idegzetueknek ajanlott.
nem tudom, megéri-e
én évek óta vagyok benne ebbe az állapotba, és eddig senki sem tudott segíteni, pedig én próbálkozom, tényleg
folyamatosan csak ez jön szembe, hogy ezt nem lehet kezelni, erre nem hatnak a gyógyszere, most így akkor nekem mit kellene csinálnom?
ha semmi, de semmi reményem nem maradt, hogy ezt a fenntarthatatlan állapotot megváltoztassam?
én nem mondom, hogy az öngyilkosság megoldás, csak nem látom be, mivel jobb az évtizedekig tartó értelmetlen szenvedés, amikor minden egyes nap fájdalommal ébredsz és fájdalommal fekszel le, és azért küzdesz egész nap, hogy túléld a napot és ne öld meg magad
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!