Kezdek becsavarodni? Ti mit tennétek? Többi lent.

Sziasztok!

Igyekszem olyan tömören ahogyan csak lehet és bármiféle tanácsot jól fogadok, főleg, ha voltál hasonló cipőben. Szóval, alapból egy nyitott, szociális, humoros személyiség vagyok, sosem ment nehezen a barátkozás, de sulis éveim alatt (általános+gimi) megvolt a szokásos kis köröm. Lehet minden ember életében eljön ez a pont (?), de ez a kör egyetemre ugye felbomlott javarészt. A régi szoros barátságokban viták merültek fel, mások lettek az elképzelések, ha valakinek párja lett kicsapódott stb. szóval szétmentünk.

Szerencsémre nekem is lett egy jól működő párkapcsolatom, immár 3 éve. Természetesen főleg eleinte állandóan együtt voltunk, együtt csináltunk mindent, de persze megadtuk a sajátos teret. Mikor nekem elérkezett ez a "sajátos tér" néztem mint az edényes, régi barátságaink szétszéledtek, párral ugyan tartom csak a kapcsolatot, a számomra igaziakkal, de nekik is párkapcsolatuk van, javarészt egymással töltik az időt. Nálunk ez azért problémás, mert így ha nincs egyetem - és most főleg a vírus idejére - heti egyszer/kéthetente ha tudunk találkozni pár napra mert másik városban él. Engem házhoz köt a gyakornokim (home office) előreláthatólag egész nyárra. Szoktam festeni, rajzolni, edzeni, sorozatozni főleg ezekben a napokban a szar idő miatt, de egyszerűn úgy érzem nélküle nagyon nehéz.. Egyetemen is sok emberrel vagyok ugyan jóban, de egyik sem még az az elmélyült barátság, amik régen voltak nekem. Egyszer édesapám emlékszem beszélt velem erről, hogy majd meglátom, hogy idővel ez történik. A barátságok megfakulnak, a párod és a családod lesz az első. Lehet erre gondolt? Lehet én még úgy érzem, nem éltem ki magam? Vagy nem bírom a magányt? Hajlamos vagyok a szorongásra, sőt nekem azzal az a baj, hogy néha hipochondriával társul és kombinálni kezdek, ha egyedül vagyok sokáig. Voltatok már így, hogy úgy hozzászoktatok párotokhoz, hogy nehéz volt nélküle? Bármi jó tanács?