Mit tegyek, ha kezdem feladni és öngyilkossági gondolataim vannak már?
Belefáradtam az életbe. Úgy érzem, hogy nem megy. Voltam pszichológusnál, de az sem segít semmit se. Évekig jártam, de semmi javulás. Több pszichológusnál is megfordultam az évek alatt, de ugyanaz a sablon duma ment az összesnél.
Erősen introvertált vagyok, amivel alapjáraton nem is lenne baj, ha normális lennék. Haverjaim vannak, barátoknak nem nevezném őket. Amikor vagyok egy társaságba, és megszólalok, akkor mindenki olyan lenézően rám néz. Nagyon tud zavarni. Mióta karantén van, senki nem keresett, senki nem kérdezte hogy vagyok. Akkor viszont kerestek, amikor kellett segíteni a háziban. Én kerestem őket, de csak félvállról válaszoltak. Sosem volt kapcsolatom. A saját nememmel nem tudom megértetni magam, nemhogy az ellenkező nemmel. Már minden nőgyógyászati bajom volt, ami csak létezhet szinte (nem hüvely gomba meg ilyenek), és hosszú évek vannak mögöttem, de még mindig nem múlt el. Ennek pedig látható jelei vannak, akármit csinálok. Undorító görény pofám van. A valóság elől egy álomvilágba menekülök (maladaptív álmodozás). Próbálok kitörni a szürke hétköznapokból, de nem megy. Nincs mivel. Meg kivel. Unalmas társaság vagyok. Fel akarom adni. Senkinek nem vagyok fontos, max anyáméknak, de azzal meg kuurva sokra nem megyek. Úgy érzem, hogy nincs miért élnem, nincs miért felkelnem. Összefolynak a napok. Felkelek, délután 4-ig minden happy, aztán "elöntenek" a rossz érzések. Sírok és bántom magam. A combomat ütöm és sutolom a lábam. Délután 6-tól pedig elkezd fájni a fejem és semmilyen gyógyszer nem hat. Gondolom a stressztől vagy én nem is tudom. Már én is érzem hogy rossz ez így, és hogy nem vagyok normális. Több kérdést is kiírtam, szinte mindegyikre megkaptam, hogy személyiségzavaros vagyok, bolond és pszihésen nem vagyok ép. És már kezdem ezt megkérdőjelezni.
Töltsd el az idődet hasznosan! Tanulj olyat ami érdekel, keress hobbit, kösd le magad, valamivel, amibe úgy bele tudsz merülni, hogy nem árasztanak el a rossz gondolatok. A fizikai problémák is lehetnek a lelki gondok miatt, tapasztalat.
Ígérd meg (bárkinek vagy bárminek, akár egy plüssállatnak úgy hogy a szemébe nézel) hogy "1hónapon keresztül nem végzek magammal". Teljesíted. Aztán megint. És rájössz szépen hogyha eddig sikerült, tovább is menni fog.
A lenéző embereket próbáld meg ignorálni, tudom, rohadt nehéz, nem is sikerül sokszor teljesen. Segíthet ha arra gondolsz, hogy ők is pont ugyanúgy emberek, semmivel sem többek mint te vagy. Sőt! Kevesebbek, mert ők ebben lelik örömüket ha lenézhetnek másokat és azt gondolják hogy ők a valakik. Mutasd meg nekik csak azért is hogy kemény vagy, és ne azt nézd hogy mit mondanak, hanem azt hogy ki mondja.
Az hogy ki szép és ki nem, az relatív. A depressziótól is láthatod magad csúnyának, ami nem igaz. Kicsit nézz körbe a világban, hány csúnya ember van akik boldog párkapcsolatban élnek, vannak igaz barátaik. Te is ugyanúgy megérdemled ezeket, csak lehet hogy eddig nem jó helyen kerested.
Legvégső esetben hívd valamelyik lelki-elsősegély telefonszámot, attól függően, milyen idős vagy.
És soha ne add fel!
Az, hogy személyiségzavarod van vagy valaki pszichológust ajánl nem azt jelenti, hogy bolond lennél, nagyon távol áll tőle. Azt, aki pszichológushoz megy, csak Magyarországon nézik le, a legtöbb országba ez egy mindennapos dolog, ami segít az embereknek. A személyiségzavar meg nem bolondság, ha valaki az osztály bohóca, az is belesorolható valamilyen személyiségzavar kategóriába.
Írhatsz privátba.
„Sokszor azok szedik az antidepresszánsokat, akiknek nem kellene, azok miatt, akiknek kellene.” Első dokis alkalmam után 3 féle recepttel jöttem ki egy igazságügyi elmeszakértőtől.
Sorstársak vagyunk. Szerintem egy ilyen erősen veledszületett jellemtulajdonság ellen ne küzdj, hanem próbáld meg elfogadni, hogy neked ilyen személyiséget dobott a gép. Próbálj meg úgy magad maradni, hogy olyan irányt veszel a tevékenységeiddel, amivel így is boldog tudsz lenni. Pl. menj el menhelyre kutyákat sétáltatni.
F/28
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!