Szerintetek depressziós vagyok?

Tudom, ezt csak pszichológus tudná megállapítani, de azért kiírom.

Ami szerintem kiváltotta:

18f vagyok és a családom eddig egész életemben nem hitt bennem és nem neveltek önállónak. De komolyan, a 2 utcányira levő óvodáig elkísért anyám, kb 2 perc volt biciklivel. Sokáig cumiztam, mert elvileg mindig sírtam, ha elvették, ezért már iskolába jártam, amikor abbahagytam magamtól, mert nekem kellett rájönnöm, hogy ez így nem jó. A fogaimat enyhén szólva leszarták, soha nem hallottam senkitől azt, hogy moss fogat. Nekem kellett mondanom, hogy szeretnék fogkefét. Óvodás koromban fekete volt a fogam, szerintetek ez normális? Cukros teán meg chipsen éltem. Szerencsére ma már nagyjából rendben van, csak az idegesít, hogy a szüleim fel sem fogják, hogy ez miattuk van és még panaszkodnak, hogy mennyibe kerül. Nyilván ő pénzük, nem kötelesek fizetni, 18 vagyok, de ha valamit elrontunk azt kifizetjük. A suliba is mindig kísértek, kb 11-12 voltam, amikor elengedtek egyedül biciklivel az 1km re levő iskolába. Egyedüli gyerek vagyok és szerintem ez miatt betegesen féltenek. Visszahúzódó kb 10 évesen kezdtem lenni. 13 évesen gólyatáborba anyám pakolta el a cuccaimat, múltkor mentünk rokonokhoz és poénból mondtam neki, hogy pakolj el, erre ő meg megkérdezi full komolyan, hogy elpakoljak? (18 vagyok) Kb 11 évesen kezdtek érdekelni a lányok, de sosem tudtam felszedni egyet sem, max barátok voltunk. Mindig mondogatták, hogy amikor hozza majd haza a lányokat hajjaj. Ha visszamehetnék az időben, megmondanám nekik, hogy dobjanak ki reggel az utcára egy kis pénzzel oszt este meg engedjenek be.

Apám jó fej, csak nem nagyon foglalkozik senkivel meg lusta. Többször volt úgy, hogy elválnak ez miatt.

Nagyapám átlátja jól a dolgokat. Mindig mondta nekik, hogy hagyjátok már, meg tudja csinálni, őt nagyon bírom. Ha ő lenne az apám, semmi bajom nem lenne.

Nagymamám betegesen egészségmániás, emellé kitalál magának mindenféle betegséget, ami miatt állandóan orvoshoz járkál. Mint amikor fáj a fejed, azt hiszed agyrákod van és könyörögsz a röntgenért. Soha nem sportoltam, mert asztmám van és szerinte ezzel nem szabad viccelni. Az asztmám kb olyan, hogy 1km futás után ha megérzem.

Néha elkap ez a na most kigyúrom magam érzés, csak ez se tetszik senkinek, mert izomszakadás, szívroham, a fehérje igazábol szteroid, neked fizikai feladat nem való meg ilyenekkel jönnek és rendesen visszahúznak.

Semmit nem bíznak rám és szerintük még a legtöbb dologban kell nekem segíteni. A kályhát 17 évesen gyújthattam be először, több éve mondom hogy szeretnék valami állatot, de nem, mert 10 éve egyszer tüsszentettem az akkori kutyánk szőrétől.

Ez a beteges féltés oda vezetett, hogy semmit nem beszélek meg velük, mert a legkisebb veszélyforrástól sikítanak. Egyik haverom azt is elmeséli a szüleinek, hogy hogy szívja a speedet és ezzel arra célzok, hogy ilyen jó a kapcsolat köztük én meg 17 évesen tudattam velük, hogy amúgy ezekben a bulikban nem csak üdítőt iszunk. 15 évesen ittam először és ezt csak azért mondom el, hogy szemléltessem, hogy mennyire nem mertem nekik elmondani, mert szerintem a házból nem léphettem volna ki. Nyilván ez nem jó dolog, de a környezetemben mindenki ekkor kezdte és a legtöbbjük szülei tudták. Veszélyesebb életet élek mint gondolnák és ezzel most tényleg nem menőzni akarok, mert mindenki csinál ilyeneket, csak szerintük az rossz dolog, ha pl részeg vagyok egy buliban (és nem annyira, hogy széthányjak mindent, hanem amikor érzed, de tudsz is magadról).

Nem tudok velük őszintén beszélni, az, hogy odaállok eléjük és kajakra megmondom, hogy önbizalom hiányos vagyok, állandóan piálok meg füvezek, emberekkel nem tudok beszélni, nem tudnám megtenni, pedig tényleg szeretném, ha ezt tudnák. Azt hiszik, hogy én vagyok az osztály szépfiúja meg hogy tökéletes vagyok. Anyám állandóan próbálja a menőt játszani. Van egy eléggé gyerekes osztálytársunk. (11. osztály) Nincsen kiközösítve, haverkodunk vele, csak kicsit gyerekes. Mindig kérdezgeti anyám, hogy mi van vele, meg becézve mondja a nevét, hogy xy-ka biztos 5öst kapott meg ilyenek. Szerintem annak idején az osztályból ő volt a menő balhés csaj. Abból gondolom ezt, hogy mesélt olyanokat, hogy a tetoválását részegen egy buli után csináltatta, embereket kötöztek oda fákhoz szórakozásból, este iskolákba törtek be. Lehet, hogy el szerette volna kerülni, hogy olyan dolgokat csináljak, amit még én se tudok róla eddig. Mintha engem próbálna jobb színben feltüntetni saját magának azzal, hogy másokat lenéz. Nem csak vele csinálja ezt, meglát egy fiút pl lila pólóban az utcán, első mondta az, hogy hogy néz már ki, de ciki.

Ma ott tartok, hogy szerencsére csak néha kap el a depis hangulat, sírok rendesen, de akkor nagyon. Piálni szoktam rá, tudom, hogy nem kellene, de ez van. Elvileg a depresszió azt jelenti, hogy semmi nem okoz örömet. Nekem vannak dolgok, ami örömet okoznak és nem a piáról meg a szívásról beszélek. Imádok autót vezetni, csak sajnos a fent említett helyzet miatt ritkán tudok. A jövőm miatt aggódok. USA-ba szeretnék élni, angolból vagyok egyedül 5ös, amit magamnak köszönhetek, szóval nem ének meg ilyenekről beszélek, amikből megadják mindenkinek az 5öt. Csak hát az önbizalom hiány miatt ugye ez nem olyan könnyű, nem is mondtam még el túl sok mindenkinek, mert ha van egy célod, ami nehezen elérhetőnek tűnik, akkor kiröhögnek hogy mikbe vagy te, usa ba lakni?

Komolyan tartok attól, hogy ez depresszió, mert azt elvileg csak szakemberrel meg gyógyszerrel lehet kezelni.