Akik az elmúlt 1-2 évben voltak Tündérhegyen, tudnának véleményt mondani, hogy milyen bent lenni?
Tudom, sokszor feltették már a kérdést, de a mostani tapasztalatok érdekelnének.
Minden érdekel, bármiről írhattok.





Vannak beépített és különálló szekrények, azok a régi módi fehér szabványokat követő. Méretre annyi, hogy egy kabát és egy nagyobb bevásárló táska befér hosszában. Némelyiket be lehet zárni. Nekem konkrétan 2 szekrény kellett ahhoz, hogy beférjenek a cuccaim, de így sem minden- nem szólnak be, ha a bőrönd/táska elől marad. Persze ez függ a szobatársaktól, hogyan egyeztek meg, nálunk ebből nem volt semmilyen probléma + így is van még üres szekrény. Van 1 asztal, plusz székek, ezeken kell inkább osztoszkodni.
Egyébként nincsenek lopások, a szobákat hétvégére úgy is zárják, ha csak éppen nem befogadó szoba. Nem tudok olyan esetről, hogy bárkinek is a cucca eltűnt volna.
Nekem 2 laptopom is szabadon volt, meg volt olyan is, hogy más kint hagyta közös helységekben, és semmi baja nem lett.





Jelenleg a Covid miatt a hétvégi hazamentelek így állnak: Az egyik héten a T1-es pavilon, a következőn pedig a T2-es pavilon szállói mennek haza.
A nagycsoportból középcsoport lett: külön van a T1 és a T2, az egyik pavilonnak 9-től, a másiknak 10-től. Ez cserélődik. A pénteki elmarad azt hiszem, és a bennmaradósoknak pedig szombaton lesz.
Az egyéni konzultációk hossza visszaállt a régi rendre- 30 percre.
Amúgy kb. minden változik hétről-hétre.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!