Hogyan tudnék ezzel a gondolattal megbírkózni?

Sziasztok, világ életemben sportoltam, az életem volt a sport. 14 évesen diagnosztizáltak nálam egy komoly gerincferdülést. Sosem gátolt semmiben, a gyógytornát csináltam, és valahogy sosem zavart, csak tudtam, hogy van.

Miután gimis lettem, abba kellett hagyni a kosárlabdát, mert sokat kellett tanulnom.

Ezután felfedeztem a kondizást.

Első naptól kezdve imádtam, magamnak csinálom az edzést, és pont nekem való volt, a maximumot hozhatom ki magamból minden edzés során.

Maximalista énemhez hűen, természetesen nagyon sokat jártam a terembe, nagyon beleástam magam a táplálkozásba stb.

Aztán amint egyre jobban fejlődtem, egyre bátrabb lettem a nehéz súlyokkal is.

Pár hónapja voltam (egy új) orvosnál a gerincferdülésemmel, és ő megállapította, hogy nem csak ferdülésem van, de idegkárosodásom is, ami miatt kiállnak a lapockáim, és időnként egy éles fájdalom hasít a hátamba. Mondta, hogy az edzést folytathatom, viszont készüljek fel rá, hogy 50-60 éves koromban előreláthatólag mindennaposak és erősebbek lesznek a fájdalmak, plusz a tolószéket sem zárja ki.

Nekem mint világéletemben szenvedélyes sportoló, és most annál ambiciózusabb súlyemelő, ez a legrosszabb, amit el tudok képzelni. Nagyon gyötör a gondolat.

Tegnap guggolás közben nagyon megfájdult az alsó hátam/derekam. Ez volt az első igazi fájdalmam edzés közben.

Azóta rendben lett, kimasszíroztattam, de nagyon kezdek félni. Sokkal okosabban fogok edzeni ezentúl.

Viszont nagyon félek a későbbi fájdalmaktól/tolószéktől.

Valaki segítene?

18/f