Hogyan békeljek meg a gondolattal hogy én lettem a családi csalódás?

Ne akarj másoknak megfelelni. Se a családodnak, se másoknak.

Nagyon fájó lehet, ők a saját akaratukat, elképzelésüket akarják Rád erőltetni.

Ez nem feltétlen az ő hibájuk, sajnos előfordul, hogy a szüleink azt hiszik, amit ők gondolnak jónak, az valójában Neked és másoknak is jó. Közben meg egyáltalán nem.

Próbálj arra koncentrálni, nem a Te feladatod másokat, a szüleidet sem boldoggá tenni.

Nem függhet az ő vagy akár a Te boldogságod más személyektől, csakis saját magadtól.

Nem lehet így anonim és írásban igazán hasznos tanácsot adni, de Neked most az egyetem, tanulás, és a diploma az elsődleges. Utána pedig a elhelyezkedni a munka világában.

Ha eközben belefér egy kapcsolat, akkor legyen, lehet jó hatással lenne Rád.

Lehet a szüleid nem így gondolják, régen máshogy volt. De most ahogy Te gondolod, azzal értek egyet én is.

Illetve manapság, aki egyetemre megy, ez a 4-5 év még az érettségi után jóval kitolja az életkor a családépítés kezdetéhez.

Igazán értelmes nőnek tűnsz így az írásod alapján, ami késik nem múlik majd szerelem terén se.

Én azt tanácsolnám, hogy beszélj velük, kérd meg őket szépen, diplomatikusan, de határozottan, hogy ne erőltessék a gyerek-témát, mert téged ez nagyon zavar. És ha ezt utána megszegik, tessék jól leszidni őket. :P

Amúgy meg, ember vagy, nem inkubátor. Nem csak az x. gyerek után kezded megérdemelni az életet... :/ Bánhatnál kicsit jobban is magaddal.

Ezzel nem neked kell megbékélni, ők taplók.

Ha még nem szeretnél gyereket, akkor nem szólhatnak bele. Ha később sem szeretnél, ahhoz sincs közük.

Egyébként van párod, olyan párod, akiben maximálisan megbízol, és az igazit látod benne? Ha nincs, akkor végképp nem értem, mit erőltetik.

22 vagy, még bőven ráérsz. Sokkal becsülendőbb, ha valaki elér valamit az életben, akár egy diplomát, általa szeretett , jól fizető állást, mintha a semmire szülve szegény gyerektől várná el, hogy beteljesítse az álmait. Csak mert sok olyan felnőtt van, aki nem érte el, amit szeretett volna, ezért a gyerekét nyomorítja meg lelkileg, és ró rá óriásit terhet ezzel. Én borzalmasan sajnálom azokat a piciket, akiknek ilyen keserű, frusztrált szülők mellett kell felnőniük.

Kedves kérdező!

Maximálisan átérzem a helyzeted, mivel velem is ez volt. A szüleim állandóan csesztettek, hogy mikor telepedek le, mikor lesz gyerekem, mikor házasodok és ez megmérgezte nemcsak a velük való viszonyomat, hanem az egész életemet. Hiába beszéltem velük, csak a magukét szajkózták. Ez odáig vezetett, hogy 19 éves koromban, egyetem mellett elköltöztem otthonról. Az elején nehéz volt nélkülük, de egyre inkább ráébredtem, hogy gyakorlatilag tönkretették az életem, ezután teljesen függetlenítettem magam tőlük: egyáltalán nem érdekelt, mit mondtak, nem csak ezzel kapcsolatban, hanem semmivel kapcsolatban. Úgy tekintettem rájuk, mint mondjuk egy szomszédra, beszéltem velük, de nem hagytam,hogy befolyásolják az érzéseimet és ez nagyon fontos! Dobálóztak mindennel, én voltam a világ szemete a szemükben, de nem hagytam, hogy hatással legyenek az érzéseimre!

Közben pedig 19 évesen teljesen önfenntartó és független lettem, a nyári hónapokban 300+ órát dolgoztam, az egyetem mellett is folyamatosan, volt, hogy három állásban egyszerre! Baromi nehéz volt, gyakran már azt vártam, mikor kezd el csomókban hullani a hajam, de aztán beleszoktam. Egyre jobb lettem a munkáimban, majd felvettek egy biztos helyre, ezzel párhuzamosan az egyetemen is olyan jól teljesítettem, hogy csomó ösztöndíjat és pályázatot elnyertem. Majd később a munkahelyen előléptettek. Közben nagyon sokat tanultam saját erőmből a cégalapításról, könyvelésről, adózásról (nem ezen a területen tanultam az egyetemen). Nem ámítalak, nagyon nehéz volt, előfordult, hogy 4 órákat aludtam napokig, de tudtam, hogy van egy célom. A lediplomázásom után pedig volt elég tapasztalatom és egy minimális tőkém, hogy megalapítsam a saját cégem. Azóta pedig egy másik cégben is társtulaj vagyok. A húszas éveim közepére teljesen független és egzisztenciával rendelkező nő lettem, aki azt kezd az életével, amit csak akar.

Eközben megnézem a rokonaimat, barátaimat, kortársaimat és szerintem ha belegondolsz, te is egyetértesz velem. Nézd meg őket alaposan! Sokan fiatalon elhelyezkednek egy közepesen fizető állásban, összeházasodnak egy emberrel, aki közel ugyanennyit keres. A fizetésük kicsivel több, mint amit felélnek, lebabáznak, de akkor legyen már egy lakás is, jön a hitel. A kiadásaik folyamatosan nőnek, felemészti a fizetést a gyerek, hitel, számlák, kocsi, stb., így függnek a fizetésüktől. Akkor sem hagyhatják ott az állásukat, ha utálják, mert nem tehetik meg. Egyre keményebben dolgoznak, reménykedve az előléptetésben, ami ritkán jön és vele együtt a költségek is emelkedni fognak. Közben pedig számolgatnak minden fillért, vagy nyaralni mennek, vagy a kocsira költenek, vagy elmennek moziba, vagy a gyerek különóráját fizetik.

Nem állítom, hogy nem láttam példát arra, hogy valaki karriert épít gyerek mellett, de nagyon nehéz lehet.

Ha te karriert szeretnél építeni, megvalósítani önmagad, vagy szimplán csak élni, soha ne hagyd, hogy befolyásoljanak! "A szüleink gyakran azt hiszik, joguk van beleszólni az életünkbe, pusztán azért, mert életet adtak nekünk, pedig ez nem így van"-Mérgező szülők. Senki nem dirigálhat bele az életedbe! Ha hiszel magadban és nem kételkedsz, eléred, amit szeretnél!

En mar biztosan otthagytam volna oket.

Problema, hogy nincs onbizalmad, egyeniseged. Ez okozza a GONDolatot, gondot.