Hogyan tudok magamon segiteni?

17 éves vagyok. Lassan 1 éve, hogy nem bántottam magam baráti kör segítségével. Szüleim nem tudják. Édesanyám észrevette, de mondtam egy piti kis hazugságot és elhitte. Úgy 12-13 évesen kezdődött minden akkor fogtam fel ténylegesen, hogy egyedül vagyok. Nem voltak barátaim, szavakkal bántottak. Önbizalomhiányos és bizonytalan ember lettem, de akkoriban sosem sírtam. Tudtam nagyon jól, hogy nem vagyok az osztályközösség tagja, ami annyira nem zavart. Jegyeim botrányosak voltak. Folyamatosan romlottak épphogy átmentem, volt példa bukásra is. 14 évesen elkezdtem magamat bántani. Így letudtam vezetni a feszültséget.Ez egészen a középiskoláig tartott. Lett egy baráti köröm, akik számára egyenrangú voltam. Akkor voltam 16 a vagdosást felváltotta a sírás esténként. Volt hogy minden ok nélkül napközben elsírtam magam. Ha apukám megkérdezte mi a baj én elsírtam magam, mert nem tudtam a választ, hogy miért érzek így. Az önbizalomhiányom kisebb lett de nem jelentősen, megtudom védeni magam. A hangulatingadozásaim száma növekedett. Mégis jobban éreztem magam, jó tanuló lettem. Mindennek tudatába fordultam az iskola pszichológushoz. Jártam hozzá és a csoport foglalkozására. Tudom nem egy kettőre megy ez, de nem segített. Nem tudtam megnyílni neki. Annyira megtanultam elrejteni ezeket a rossz érzéseket, hogy azt mondta rendben vagyok, hogy nincs velem semmi baj. Itt feladtam. Többször próbáltam újra kezdeni ezt, de az eredmény ugyanaz volt. Most tartok ott, hogy belefáradtam. Ha egyedül leküzdöttem a vagdosási kényszert ami a mai napig tart akkor talán ez is menni fog. Van kihez fordulnom hogy kiöntsem neki a lelkem, de lassan ez se elég. Nem akarom neki mindig sajnáltatni magam, nem akarok mindig kedvetlen, önbizalomhianyos, hangulatingadozásos ember lenni. Már csak megoldást kell találnom, hogyan is küzdjem le egyedül. Hogyan tudnék magamon segíteni?