Mit tegyek ebben a helyzetben?

Ez valószínűleg hosszú lesz, kérlek olvasd végig.

Egész életemben magányos voltam, sose voltak igazi barátaim és mindenki csak kihasznált és eldobott mikor már nem volt szüksége rám, ez miatt teljesen elvesztettem az emberek iránti bizalmam, és magamba fordultam.

Hobbim nincs, bár próbáltam már keresni, de nem tudom magam se, hogy mi az ami érdekel.

Voltam már rengeteg pszichológusnál de sose tudtak segíteni, mert nem tudtam megnyílni. Egyszer bekerültem pszichiátriára egy öngyilkossági kísérlet miatt elég fiatalon.

Minden nap úgy kelek fel, hogy nincs értelme az egésznek és sajnálom hogy nem haltam meg álmomban. Az utóbbi fél évbe egyre nagyobb késztetést érzek, hogy vonat elé ugorjak, de nincs hozzá bátorságom (még).

A családom nem szeret, mindig én voltam a fekete bárány, észre se veszik ha egy helységben vagyok velük, nem is vesznek észre. Már kijártam a sulit lassan 2 éve és ott is ugyanez volt a helyzet mint otthon, nincs és soha nem is volt igazán kivel beszélgetnem félek hogy már kezdek megőrülni.

Régóta vágyom egy párkapcsolatra, de eddig minden próbálkozásom kudarcba fulladt.

Feleslegesnek érzem magam erre a világra, senkinek nem kellek, ha meghalnék akkor se hiányoznék senkinek.

Mindenhol én vagyok a kirekesztett, és mar ott tartok hogy azt kívánom magamnak, bárcsak halálos beteg lennék és bár ne sikerulne sehogy kigyógyítani és meghalnék.

Legszívesebben megölném magam, de az lebeg a szemem előtt hogy, bár nem vagyok hívő mivan ha tényleg létezik a pokol? És ugye az öngyilkosság bűn lenne Isten szemébe és oda kerülnek. Csak ez tart már vissza attól, hogy megöljem magam.

Segítségre van szükségem, mert egyedül már nem tudok kimászni ebből, de nincs senki akivel beszélhetnek, teljesen egyedül vagyok az egész világon.

Bár tudom hogy ez nem igazán kérdés és az esetleges helyesírási hibákért is bocsi, viszont ezt le kellett írnom, mert ha nem kapok segítséget bárhonnan lehet megtenném.