Szükségem lehet szakember segítségére?
Figyelt kérdés
Sziasztok! Kicsit hosszú a történetem, mivel gyerekkoromig nyúlik vissza. Röviden tömören, viselkedésproblémáim voltak óvodás és általános iskolás koromban, aminek következtében elég torz énképem alakult ki. Tulajdonképpen jelenteket rendeztem, bántottam másokat, ordítoztam. Sok év munkájába telt, hogy épkézláb gyerek legyen belőlem, a tanárok azt mondták, nem tudják hogyan fogom befejezni az iskolát. A társaim gyűlöltek engem, kirekesztettek és bántalmaztak verbálisan. Ez folytatódott gimiben és OKJ-n is. 18 éves koromig egy szem barátom volt. Azóta egyetemista vagyok, volt néhány szép párkapcsolatom, egészen intelligens ember lett belőlem és mára barátaim is vannak. De belül nem változtam meg. A mai napig nem vagyok képes elfogadni, hogy szeret valaki. Az összes páromat elüldöztem magam mellől, a barátaimhoz nem tudok őszinte lenni és szinte állandóan azt keresem, milyen jelek utalhatnak arra, hogy mégsem szeretnek. Az az igazság, hogy gyűlölöm magam. Állandó hisztirohamaim vannak, pánikolok, nem tudok leállni. Néhány éve fogalmazódott meg a fejemben először, hogy bárcsak meg se születtem volna. Nem kíséreltem meg öngyilkosságot, de gyakran bántom magam fizikailag, sokszor véraláfutásos vagyok. Úgy érzem ez már betegség, de mégsem elég súlyos ahhoz, hogy pszichológushoz forduljak, erről a szeretteim is lebeszélnek. Szerintük ez csak átmeneti, de én egyre jobban félek, hogy súlyosbodni fog a helyzetem és mindenkit elmarok majd magam mellől. Vannak ötleteitek, mi lehet velem? Érdemes lenne szakemberhez fordulnom ezzel? 21/l2020. ápr. 8. 17:32
2/2 anonim válasza:
A szakember kiválasztásánál fontos, hogy mélylélektani módszerekre (KIP, ego-state, regresszió, Bradshaw, Rossi, hipnózis) kiképzett terapeuta legyen, nehogy csalódj.
Azt ne várd, hogy szakember nélkül megváltozzál.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!