Végzősként öngyilkosság?

Figyelj, azt hiszed ez állandó? Tévedsz. Én 18 évesen úgy jöttem el otthonról, hogy évekig erőszakoltak, verbálisan és fizikailag bántalmaztak, nárcisztikus szüleim voltak, nem volt igazi barátom, és pasim sem, aki volt, az utolsó évben, épp érettségi időszakban komoly megaláztatásnak tett ki. És én is azt hittem, hogy végleg a pokolban maradok. Talpra álltam, most negyedéves joghallgató vagyok, és a tervem, hogy küzdjek az emberi jogokért.

Keress fel egy pszichológust, nekem sokat segített. De hé, ez nem fog így maradni, 5 év múlva visszanezél, és meglátod, hogy teljesen máshol vagy. Elhiszem, hogy nagy rád a nyomás, de ha már a pokolban vagy, miért maradnál ott? Sétalj ki.

Ha megnyugtat, ezen nagyon sokan átestünk 20 éves korunk környékén. Iszonyat nehéz az átmenet a gyermekkorból a felnőttbe, főleg ha közben a családi háttér is ingatag.

Nem könnyíti meg a helyzetet, ha az ember nem sikeres a másik nemnél. De ez is olyan, hogy nem mindenki egyszerre érik be. Pl.engem észre se vettek a fiúk tinédzser koromban, 20 évvel később meg elég népszerű lettem a másik nem körében.

Nem teheted meg sajnos, hogy eldobd az életed, mert a családodnak azzal annyi. Hidd el, átéltem. Az öcsém 20 évesen megölte magát, én akkor 23 voltam. Tönkretette az egész fiatalságomat és a szüleim életét. Anyám pár évvel később meghalt, de az apám se lesz már soha olyan, mint előtte. Nekem is volt krízisem 20 év körül, ez egy ilyen korszak, majd jön jobb. Az ember életében a legsötétebb korszak a tinédzser kor, de ez nem jelenti azt, hogy örökké így lesz és nem jelenti azt, hogy csak te érzed így magad, mert csak veled cseszett ki az élet. Hasonlóan nagy krízis 40 körül tör rá az emberre, az életközépi válság. Vannak ilyen periódusok az életben, amit túl kell élni ahhoz, hogy majd később kezedben tarthasd a kisbabádat vagy oltár elé vihesd a nőt, akit szeretsz. Tudom, tudom, szerinted neked erre esélyed sincs soha. Én is ezt hittem. Aztán lett szerelem, lett férjem, kaptam egy kis porcelánbabát, nővé értem és most kapom meg azt a figyelmet a férfiaktól, amit tinédzserként nem kaptam meg...A házasságom tönkrement, a szerelmemmel soha nem lehetek együtt, valószínű el fogok válni...

De csinálom tovább, amíg van kiért.

Amikor nagyon mélyen voltam 20 éves korom körül, írtam egy listát azokról, akik miatt még nem adhatom fel. Apám, anyám, nagypapám, kutyáim...

Nem olyan sok név volt azon a listán. Azzal vigasztaltam magam, ha már ők nem lesznek, akkor szépen véget vethetek ennek az egésznek.

És amikor elkezdtek fogyni a nevek a papíron, az elég ijesztő volt.

De aztán kerültek rá új nevek.

Én emiatt nem adom fel most még. Én jártam kutyamenhelyre önkénteskedni. Az a helyzet, bárki találhat magának ha mást nem is, egy kutyát, aki miatt érdemes élni. El lehet persze dobni az életet, de ha már itt vagyunk, nem több értelme volna befogadni legalább egy olyan nyomorultat és megmenteni számára a világot?

Túl hamar lesz vége úgy is. Akkor legalább legyen valami értelme annak, hogy éltünk.

https://www.youtube.com/watch?v=Gij1IQPrdeY

Lehet nem vagy megkeresztelve, de hidd el, sok olyan katolikus vagy más felekezeti közösség van (sőt, a legtöbb ilyen), ahol szívesen várnak téged az utad elején. Sok olyan hely van, ahol fiatalokkal foglalkoznak, más fiatalokkal találkozhatsz, én is egy ilyen helyre járok, csak most a járvány miatt nem nagyon tudunk találkozni. Nem mindegyik ilyen közösség baromi vallásos, leginkább a jó közösség, ami miatt sokan ilyen helyekre (köztük én is) járok. És szeretettel várnak téged, igaz, a kommunikációs nehézségeket (ha tényleg nagyok) valahogy le kell dolgozni, de próbáld az erősebb tulajdonságaiddal egyensúlyozni ezeket :)

Hidd el, fontos egy jó közösség az életben, akár osztály, akár egy ilyen lazábban vallásos közösség, akár más. Én rengeteget fejlődtem, jobban nyitott vagyok az emberekre, pozitívabban látom magamat, jobb az önértékelésem és nem utolsó sorban nem vagyok ingerszegény környezetben.

Közhely, de 18 évesen még fiatal vagy. Nekem középiskola után rengeteget változott az életem, az egyetem és a munkahely teljesen más közeg. Az a tipikus "gimis osztályközösség" sincs meg a hierarchiával, itt egyszerűen mindenki kedvesebb, normálisabb.

Kérlek, adj még esélyt ennek!

Egyetemtől miért félsz?A szakok jelentős része könnyebb,mint a gimi.Ha meg nehezebb is,azért bele lehet rázódni.

Annyi,hogy keresned kell valami értelmet az életednek.Az,hogy 18 évesen nem találtad meg,az nem jelent semmit.Élsz még valszeg legalább 50-60,de lehet több évet is,mit számít az az első 18?Ha gyáván meghátrálsz,azzal csóri családodat szépen tönkrevágod(mint mondták is már fentebb),és sose tudod meg,hogy mi lehetett volna belőled.Kezdj el tanulni,járj egyetemre,és egy csomó új inger ér majd,ami alapján rádtalál a nagy ihlet.De azért te is kereshetsz magadnak.

Pl.menj el egy állatmenhelyre,és segíts nekik.Nekem annak idején nagyon jót tett a pszichémnek a lovazás.