8 hónapig kezeltek, próbáltak kezelni szorongással és ocdvel. Sikertelenül. Egyetlen dolog tartotta bennem a lelket, most ez is oda lett. Mihez kezdjek?

Szégyellem magam, mert tudom sokan a fennmaradásért küzdenek, én meg csak itt hisztizek. De muszáj kiírnom magamból. Ádámtól és Évától kezdem, de igérem lényegre törő leszek.

Nekem nem voltak szüleim gyerek koromban, anyai nagymamám "nevelt" (kaptam ételt és volt hol aludnom). De rengeteget bántott, sokat hallgattam tőle, hogy inkább felköti magát a diófára mintsem tovább gondoskodjon rólam.

Ezek a gyerekkori traumák miatt, én utálok itthon lenni. Ha tehettem csak aludni jártam haza.

Minden jó is volt, eltelt x év. Ma már 30+ vagyok, 2018 óta itthon, veszterhesként táppénzen majd a kicsivel. 32. terhességi hétig dolgoztam, csak ne kelljen itthon ülnöm, de aztán magas vérnyomás miatt kórházba kerültem. Majd megszületett a gyermekem, és az itthon lét, a bezártság miatt pszichiáterhez kerültem, aki ocdt és gen. szorongást diagnosztizált. Kaptam gyógyszereket, egyiket se tudtam szedni, elmentem pszichológushoz, de csak vezetett meditációt tartott ami nem ért semmit.

Össze szorítottam a fogam és mondom kibírom, csak tavaszig kell. Most márciusban kezdte volna gyermekem a bölcsit. Áprilisban mentem volna dolgozni.

El se tudom mondani mennyire padlón vagyok most.

Félek, hogy megkattanok még jobban. Mihez kezdjek?

Kis poros faluban lakom, itt még csak játszótér sincs, bá már oda se lehetne kimenni.