Baj ha reagálok a gondolataimra?

Sziasztok!

Régebben rögzült szokásom volt magamban beszélni, az pontos okát én sem tudtam viszont a barátim mindig észrevették és rákérdeztek viszont én ilyenkor mindig zavarba jöttem mert én sem tudtam hogy miért csinálom, ilyenkor mindig csak azt mondtam hogy "hát mert megszoktam..."

Egyébként ahocy megfigyeltem kétféleképpen szoktam magamban beszélni, az egyik amikor magamban suttogva/motyogva visszaismétlem amit nekem mondanak, vagy amit én mondtam. Ez akkoe fordult elő leggyakrabban amikor nagyon beleéltem magam a szituációba, amikor a legjobban éreztem magam. Ilyenkor előfordult hogy én magam sem veszem észre hogy mondtam volna bármit is, ez eszembe kell jusson, ehhez vissza kell emlékezzek hogy éppen mikre gondoltam az imént és ilyenkor jut eszembe hogy valóban elkezdtem motyogni valamit magamban.

A másik verzió az érdekesebb. Ez esetben ha tapasztalok bármi vicceset, mondjuk valaki mond nekem valamit akkor később mondjuk 1 óra múlva visszaemlékszek erre a pillanatra és elkezdek magamban nevetni, úgymond kuncogni függetlenül attól hogy egyedül vagyok nem. Hogyha nem vagyok egyedül és megkérdezik hogy min nevettem akkor szintén elgondolkodtatt a kérdés hogy tényleg, min is kuncogtam néhány másodperce? Ezek egyébként nem csak vicces emlékek lehetnek, hanem pont hogy az esetleges szituhoz illó elképzelések, mondjuk hogy de nagy lesz ha majd odaérünk a spanhoz, biztos majd ezt mondja meg azt és az de vicces lesz. Ezek még a nagyon gyerekkoromban tettek különcé, most már így 16, lassan 17 évesen igyszek egyre többet beszélni ezekről a gondolatokról, elképzelésekről, ha szintén elképzelek egy szerintem vicces pillanatot vagy visszaemlékszek, igyekszek rögtön kimondani hallod de nagy lenne ha ez meg az történne/de jót nevetnénk ha xy most megszólalna hogy...

Viszont itt még nincs vége, ahogy mondtam sokat beszélek magamban és az hogy így reagálok a gondolataimra másképpen is megnyílvánulhat. Mondjuk ha nagyon beleélem magam, előfordulhat hogy visszaemlészek, vagy elképzelek egy beszélgetésr mondjuk egy ismerősemmel akkor elkezdtek gesztukulálni és ahogy mondtam BESZÉLNI, mimtha valóban újra beszélgetnénk azzal az ismerősömmel, de nem érzékelem sehogy, nem hallok semmilyen hangokat, tisztában vagyok vele hogy amire gondolok az nem történik meg, ennek ellenére olyan képes vagyok akár ilyen szinten is beleélni magam, ahogy mondtam reagálok rájuk. Nagyon gyakran érnek ilyen járkálós késztetések amikor ilyenek jutnak eszembe. Ez esetben amikor magamban beszélek akkor közben járkálok vagy egyenes rohangálok a szobában. Társaságban ezek azért természetes úton enyhülnek, de egyedül teljesen meg tudok őrülni. Most már elkezdtem leszokni róla. Egyszercsak elhatároztam hogy nem fogok magamban beszélni és tudatosan elkezdtem odafigyelni arra hogy csukva maradjon a szám, hogy véletlenül se mondjak ki semmit. Elégge fusztráló érzés volt, mint amikor erőszakkal befogják valaki száját, hasonló para jött rám persze nyílván nem jön intenzitással. Ez volt majdnem pontosan egy hete, csak akkor már vasárnap este volt, azóta már viszonylag hamar jött pozitív eredmény a változtatásban mert már kellemetlennek érzem ha magamban beszélek, ugyankkor még mindig rám szoktak jönni kisseb mimikák, sóhajtások, kuncogások. Ezek sosem illenek a pillanatnyi szituációhoz, mondjuk az imént egy 20 perce történt hogy a nővérem megjegyezte hogy amikor kivittem a szemetet akkor nem tettem új zsákot a szemetesbe, én meg kiakdtam mert nem is emlékeztem már hogy ki vittem volna ma reggel a szememet, és többször is rákérdeztem hogy kivittem ma? Kivittem ma? És agyára mentem :D Utana kb 5 perc múlva amikor már egy másik helyiségben voltam eszembe jutott és elkezdtem megmosolyogni az előbbi kiakadásomat, hogy mennyire túl tudom reagálni a dolgokat.

Egyébként nem tudom hogy fontos e, de 11 évesen kezeltek pszihátrián szorongás maitt. Ezt nyílván szüleimnek mondták el, és szüleim mondták nekem vissza hogy szerintük szorongok. Gyógyszert is kellet rá szednem akkoriban.