Elítélendő/rossz ember vagyok "én" egy drogfüggő őrültként ha nem akarok (tudok) megváltozni?
Egy személy vagyok a végtelenben, változásra képteletlen.
Már rég elindult ez a vihar.. Azt érzem "én" hogy mikor felnőttem, túl magas volt mindenhol a "léc". Számomra minden cél elérhetetlennek látszott. Amit szerettem azt mindig elvették tőlem; korlátozták. Nem alakult ki stabil személyiségem. Nem tudom hogy lehetne másként élni. Ezt nekem nem tanították meg...
35 éves vagyok. Drogfüggő. Szüleimmel élek. Nincs életcélom, és soha is nem volt.
Vannak barátaim. A barátaim pár napja lenyúlták a telefonom, kicsit előrébb jól meg is vertek. Hetekig csodaszép volt az arcom. Mégsincs más. Van az itthon egy zárt burokban, mint egy szép növény ülök, és bámulok az ablakból - kifelé. Hogy hova azt már én sem tudom...
Hol vagyok én? Hol kezdődöm - hol érek véget? Szerintem nem is vagyok.., mert hol is lennék..? Nincs olyan részem amire rá tudnék mutatni.
Az van hogy itthon tiszta vagyok, amíg nem történik semmi.. Nem dolgozom, itthon van finom kaja, és naponta egy jó órát sétálok... Hogy hova? Csak céltalanul. Útközben figyelem a téli nyugodt tájat, és ha elgondolkozom - akkor azt figyelem hogy nem az a gondolat vagyok amit épp észrevettem. Egyébként meditálok is évek óta, vagy van hogy a közeli hegyen szanszkrit nyelven szútrákat énekelek. Ez is vagyok "én".
Sokszor azt hiszem sikerült leállnom a drogokról de nem így van. Hiába sikerül hónapokig tiszta lenni! Egyik nap pont ülök a szobámba, és jött haver. Nem-e megyek el vele? Van nála cucc... Hiába a sok gyakorlás gondolkodás nélkül ugrottam, és a tudatom úgy ragadt rá megint a drogokra mint légy a légypapírra. Aztán jött a többi haver, akik múltkor jól elvertek. Még akkor rendőrt is hívtam rájuk, de most beállva jól elbuliztunk megint pár órát. Mert nekem nincs más. Ez a szomorú tény, hogy csak ilyen barátaim vannak.
Másnap fáradtan ébredek, a kezem megint összeböködve.. Mit is csináltam? Régi görbe tűkkel böködöm a kezem, mert nincs 800-am buszjegyre hogy steril tűt vegyek.. Normális vagyok? Bár dögölnék bele.. Az lenne a legegyszerűbb. Sokszor ezt sóhajtom.
Voltam boldog is. Néha erről álmodom. Volt egy párom Ő a nagy. Egyszer jött mint nyári szellő, és Vele volt valami. Már nem tudom mi? - de azóta is a hiányát érzem. Akkor tudtam. Ő volt az aki mellett jobb embernek érzetem magam. De aztán hamar elment.. Elfújta a szél.
De nem való nekem társ, mert így csak bajt tudok okozni. Nem vagyok hát ura önmagamnak. Elképzelem mit akarok, de ha előáll a helyzet másként döntök. Úgy ahogy most nem akarok. Félek magamtól...
De mégsem félek, mert az sem vagyok. Ez a megnyugtató tény. Semmi nem vagyok.
Na most az van hogy itthon szüleim eltartanak 35 éves felnőtt emberként. Dolgozni, vagy önmagam eltartani képtelen vagyok - egyszerűen azért mert ha pénzem lesz ~ megint drogozni kezdek. Ez megy már mittudomén sok-sok éve.. Szóval ha drogozni kezdek, általába itthon balhé lesz - kidobnak, aztán csöves leszek, majd túladagolom magam, vagy majdnem megfagyok, vagy kúszok-mászok-éhenhalok - de mégsem halok, mert mire meghalnák inkább hazaengednek. Ezért nézik el azt itt már hogy évek óta nem csinálok semmit, mert ha csinálok csak bajt tudok csinálni.
Mit tudok tenni?
A fejembe vettem hogy rehabra nem megyek be, akkor inkább a csövezés, vagy a halál.. Volt életemben két leágazás amikor az lett volna a jó út, de már nem hiszek abban sem. Elhagytam azt a leágazást..
Folytatom ezt a semmit amit csinálok, bezárva magam önnön börtönbe - hátha sikerül.. Ezt mondom már magamnak évek óta.
Mert a szenvedés fő forrása a vágy. Már nem akarok vágyni! Már inkább nem kell semmi. Ezt érzem néha "én".
Elengedem hát a vágyaim amennyire tudom.
A kérdés
Drogfüggő vagyok, és Nem fogok elmenni rehabra - hogy azon az úton próbáljak megváltozni.
Egyedül próbálok leállni (már 5 + éve) de nem sikerül, és ezért szenvedést okozok a környezetemnek.
Magamat nem akarom kinyiffantani, mert azzal is csak szenvedést okoznák a környezetemben.
Ha kidobnak innen, csövesként élek tovább.., és abban reménykedem hogy valami csoda folytán véget ér a szenvedésem..
Rossz/elítélendő ember vagyok én, amiért nem látok másként - amiért nem tudok másképp viselkedni?
Le akarok szokni, abba akarom hagyni, és nem akarom ezt csinálni amit most csinálok - de úgy tűnik nem megy..
Nem vagyok ura a saját cselekedeteimnek, ezért belül vágyom rá hogy egyszer végleg eltűnjek. Ezért követem ezt az utat. Mert számomra nincsen más...
válasza: válasza:# 2 Oks. Csak jó volt leírni. De már nyugodtabb is vagyok. Mostmár akár törölhetik is.
Sőt nem is várok választ. Nincs aki megmenthetne! Egy szerencsétlen senki vagyok. És még az sem...
Szép estét minden kedves élőlénynek ;)
válasza:# 5 Kint? Az a helyzet én alapból parázok az összes olyan helytől ahol emberekkel vagyok együtt. Ezért is bujkálok évek óta a világ elől a szobámban. Talán egy barlangba elmennék meditálni valami nagymester mellé a Himaláján..
Idegen nyelven nekem nagyon nehézkes lenne megtanulni, mert nincs már valami jó memóriám. De azért köszi az ötletet...
válasza:Az emberek rosszak. Akiket barátaimnak tartok azok is lehúznak, lenyúlják az értékeim, és ha már haszontalan vagyok elzavarnak. Mégis legközelebb is odamegyek, mert már csak ők állnak velem szóba. Meg is érdemlem amúgy. Ilyen ez a drogos világ.
Az a vicc hogy volt legalább egy ember életemben, aki viszont nem ilyen volt.. De már nem várom senkitől hogy elviseljen, mert aki közel kerül hozzá annak csak bajt tudok okozni. Csak tudom hogy vannak jó emberek is..
De nekem már nem jár talán semmi. Mert ilyen vagyok...
válasza:Meg kéne próbálnod verseket vagy novellákat írni mert imádom ahogy fogalmazol :D
Egyébként sajnálom, hogy ilyen helyzetben vagy, szerencsére elképzelni sem tudom hogy milyen lehet. Próbáltál már pszichológussal beszélni?
Amúgy azt látom az a baj, hogy te már kb eldöntötted hogy rajtad semmi és senki nem segít. És valóban, ha te nem segítesz magadon akkor senki nem fog, ilyen ez a világ (talán a szüleid max).
Nem tudom.. próbálj arra gondolni hogy ez az egy életed van, nem kéne elcseszni mert nincs több esélyed, meg kell próbálni élvezni az életet, a drogok nélkül is. Ezer meg ezer módja van. Vannak nálad sokkal rosszabb helyzetben élők is, gondolj erre, a szüleid élnek, egészségesek, van fedél a fejed felett meg étel az asztalon. Már ez alapból hatalmas dolog, csak kevesen tudják.
Valóban, nem fogsz kelleni senkinek, egy nőnek sem ha így maradsz, mert nem lehet rád számítani mint egy társ. Nem dolgozol nincsenek céljaid, semmi.. valakinek fel kéne rázni téged.
# 9
Eldöntöttem hogy magamon nem tudok segíteni. Persze mindenki ezt nyomatja nekem, hogy magam miatt kéne. De nekem ez az ami nem fog menni.. Miért..? Mert mit gondolok én magamról?
Az van hogy nem akarok drogozni - mégis ha előáll a helyzet nem tudok rá nemet mondani..
Nem akartam ezt a kérdést se kiírni tegnap - mégis ide írtam..
El akarok tűnni - mégsem vagyok rá képes..
Nem az van amit szeretnék. Nem úgy vagyok ahogy szeretném!
Olyan mintha egy kocsit akarnák vezetni, és eltervezem hogy nemsokára lefordulok jobbra - ám amikor odaérek valami láthatatlan erő hatására mégis balra megyek el.. És ez vagyok én!
Azt mondják kevés az önbizalmam meg ilyenek.. Ezt végiggondolva kiben bízzak? Hát már magamban sem tudok.. Nem vagyok ura önmagamnak, és a cselekedeteimnek. Igaz ez főleg a függőségem miatt van így.
Na ezt láttam már régebben is, ezért kezdtem el gyakorolni a zen meditációt. Kisebb nagyobb szünetekkel már sok sok éven át. Azért hogy elérjem a megvilágosodást, vagy legalább egy olyan szintet ahol már tudom magam irányítani. Azért hogy ne olyan legyek mint a porszem a szélben.. Végig ez a célom hogy visszavegyem önmagam felett az irányítást.
De sajnos ezt úgy pár havonta, pár hetente be kell látnom hogy egyáltalán nem megy. Ráadásul itthon is nyomás alatt vagyok. Szüleim segíteni akarnak valóban, ám sok ponton miattuk nem tudok előrébb jutni, kicsit olyan mintha a reakcióijaikkal mint egy dózer nyomnának rá vissza abba az állapotba - amit meg akarok változtatni.
Másfelől nincs már nekem senki. A barátaim már inkább ellenségeim, de még velük is jobb néha mint egyedül.. Nem hittem volna hogy eddig is le lehet süllyedni az iszapba..
Volt egy társam aki más volt. 16 év drogozás közben, és úgy egész életemben Ő volt az egyetlen társam akiben meg tudtam bízni. Csakhogy mellettem Ő is függő lett, és tönkrement köztünk minden.. Azt korábban nem tudom viszont hogy van ilyen. Hogy létezhet két ember között ilyen kapcsolat is. Nem tudtam róla mert a saját álomvilágomban éltem több mint 30 éven át. Mostmár tudom, de fáj is.
Miatta. Miatta megváltoztam volna, vagyis megpróbáltam volna de akkor már késő volt. Az elején kellett volna. Talán nem volt elég tiszta a célom.. Mostmár mindegy, csak süllyedek tovább az iszapba..
Aztán azóta Ő elment, és én megint bezáródtam. Vissza olyanná mint azelőtt, de annak tudatában is hogy pár hónapig igazán életem. Már emlékekből tudom milyen az igazi élet. Legalábbis azt hiszem..
Hogy milyen kézen fogva sétálni kint a hideg téli éjszakákon. Milyen jó a szép felhőkről vitatkozni az égen.. Milyen az az érzés amikor nincs egyedül az ember. Amikor van valaki aki elfogadja úgy mint ahogy ő magát se tudta. Már pontosan nem tudom milyen érzés, mert néha jó, néha egy tátongó mély űr belül. Emlékek amiket jobb nem bolygatni, mert azt érzem belehalok és eltűnök a mélyben. Süllyedek egyre le-Le az iszapba..
Mert tudom nem jön több olyan mint Ő. Nem lesz aki megment! Nem lesz kinek kezét foghatnám, és nem lesz már aki mellett azt érezném hogy igazán értékes vagyok. Hogy is lenne?
Visszatértem a saját kis világomba, és nem csinálok semmit. Azért mert félek hogy nem vagyok ura magamnak, és nem akarok bajt csinálni. Ha nem csinálok semmit, az egy kicsit jobb mint mikor bajt csinálok.. Ez az elvem.
Csakhogy süllyedek közben az iszapba. Már alig kapok levegőt...
Mivel nem csinálok semmit - nem is várhatok semmit. Ezt látva nem is várok semmit, mert a vágy már önmagába szenvedést teremt. Így viszont magam miatt nem tudok kimászni. Magamért nem érdemes. Valóban. Magamban nem látok semmit - amiért egy láthatatlan célt üldözzek. Mert ki fogadna még el? Senki. volt egy ember, de több tuti nem lesz. Akkor meg minek harcoljak. Hova? Miért? Ki vagyok én önmagamban akinek meg kéne menekülni? Nem találok ott semmit. Ami vagyok egy hiba. Egy hibás hozzáállás, nem több. És igen feladom, mert önmagam miatt nincs erőm hogy kimásszak ebből. Csak várok, és végképp elmerülök. A sötét iszap mélyére, ahol már senki nem hall. Ahol végre véget ér a szenvedésem...
Valakinek fel kéne rázni. Lehet ;)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!