Mégis mi lehet velem a baj? Miért utasítanak el folyton az életben?

Én senkinek nem jelentek semmit, sőt inkább az emberek csak lenéznek. A családomon kívül nincs senkim. Még rokonaim sincsenek akikre számíthatnék. Sokszor elgondolkodom az élet értelmén, de nem találom rá a választ. Talán az hogy szívjak csak. Tudom van akinek rosszabb sora van, de mivel én csak a saját testemben élek, ezért nekem az a legrosszabb ha nekem nem jönnek össze a dolgok. Depressziós vagyok, gyógyszert is írtak fel rá.

Régen az iskolában kicsúfoltak a félénkségem, visszahúzódottságom miatt. Többen összefogtak ellenem, én voltam az aki mellett senki nem akart ülni. Már így felnőttként kezdem azt gondolni hogy igazuk volt, mert eddig egy idegen sem igazolta vissza hogy szeretni, vagy kedvelni lehet engem.

Mindenkinek aki kigúnyolt engem gyereke és férje/párja van, tehát jó életük van. Még a fiúnak is aki hasba rúgott, hiába csúnya, egy szép felesége van, és egy gyereke. Nekem meg nincs senkim. Akkor se ha minden energiámat beleteszem egy kapcsolatba, akkor se ha nem. Tudom, mert mindkét alternatívát kipróbáltam. Na és persze, hogy az exem is talált valakit, aki biztos jobb, mint én. Mert sajnos tőlem mindenki különb.

Ha ez még nem lenne elég még egy reklám is folyamatos frusztrációt hozza ki belőlem, mert lehet hogy sajnos nekem sose lesz családom.