Van esélyem, hogy így anorexiásként foglalkozzanak velem, vagy nem vennének komolyan sehol? (lent)

Valószínűleg kb 14 éves korom óta, azaz 6 éve szenvedek étkezési zavaroktól, de eddig még nem fordultam szakemberhez, először, mert még kiskorú voltam nem akartam, hogy a családom tudomást szerezzen róla, miután betöltöttem a 18-at,pedig azért nem, mert akkoriban a hányós időszakomat éltem, és rettentően szégyelltem, valószínűleg bulimiával diagnosztizáltak volna, amitől undorodtam, pedig tudom, hogy az voltam.

Amikor elkezdődött, 65kg/165cm körül mozogtam, napi 5-600 kalóriával + mozgással lefogytam 51-re, ami ugye nem számít kórosan soványnak. Utána évekig 50-55 között ingadoztam, de mentálisan akkor voltam a legrosszabbul, szinte napi szinten hánytam, azon kívül 6-800kcal között ettem, de nem fogytam le veszélyesen, a falásrohamok miatt. Most több mint 1 éve sikerült szinte teljesen abbahagynom a hányást (max havi 1-2-3 alkalom), viszont a súlyom az eddigi legalacsonyabb, 46kg körül (166-8cm), és még mindig nem érzem magam elég vékonynak, fogyni próbálok. Mostanában nem engedhetem meg magamnak, hogy ennyire alacsony legyen a kalóriakeretem, mivel egyetemre járok, mellette rengeteget dolgozom, egyetlen napom van hetente, amikor pihenhetek. Nem engedhetem meg magamnak, hogy összeomoljon a szervezetem, nem hagyhatom abba a sulit, a munka meg valamilyen szinten segít kikapcsolódni, mert kicsit eltereli a gondolataimat, és mellette spórolni is akarok, hogy anyagilag függetlenedhessek a szüleimtől. Szóval mostanában 1300-1400 kalóriát eszem, de rengeteget mozgok, ha dolgozom, napi 10 órát vagyok talpon, szóval természetesen szépen lassan tovább fogyok. Viszont iszonyatos bűntudatom van, hogy ilyen "sokat" eszem, és hiába akarok segítséget kérni, mindig eszembe jut, hogy valószínűleg azt mondanák túl sokat eszem, ahhoz, hogy anorexiás legyek, és elküldenének a fenébe. Bulimiásnak meg ugye már nem vagyok "jó", mert nem jellemzőek már a falás-hányás rohamok, ha hányok is, akkor is általában a bűntudat miatt, inkább azért szoktam magam túlenni, mert amint eldöntöm, hogy kihányom a túl soknak ítélt ételt, úgy vagyok vele, hogy már úgyis mindegy. De ez, ahogy írtam, nagyon ritkán fordul elő az utóbbi 1-másfél évben, inkább csak olyankor.