Minek hatására lettél depressziós?

Gyerekként nem kaptam szeretetet a szüleimtől nem törődtek azzal hogy vagyok mit érzek stb... Utána az iskolában is csúfoltak rengeteget és megaláztak. Most bekerültem egy olyan közösségbe ahol jól érzem magam és olyan munkát is csinálok amit szeretek de folyamatosan azon kattogok hogy mikor következik be a fordulat és megy megint tönkre az életem. Mindenben sajnos a rosszat látom és a közelgő "katasztrófát".Emberekben egyáltalán nem bízom de ezeket nem éreztetem velük sőt a környezetem vidámnak és élettel telinek tart pedig nem vagyok az mindig lesz bennem egy hatalmas űr és szomorúság amitől nem tudok szabadulni sehogy sem.

8 éve vagyok szorongásos beteg 5 éve depressziós és 4 hónapja pánikbeteg. A szociális fóbiámat és az önbizalom hiányomat(bár ezen van még mit javitani) sikerült legyőznöm. 19/L

1.Szenzációs èrzés, mikor a munkahelyen csak a te munkádat semmibe veszik, majd téged hoznak ki mindig hibásnak. Bizonyítèkokat gyűjtök jelenleg,mint Columbo, majd eljutattom a megfelelő szemèlynek....

2. Amivel jelenleg foglalkozom, annál nincs semmi sikerélmèny, nem szeretem csinálni, elvagyok szigetelve az emberektől, barátaimtól.

A fenti felsorolás mind igaz rám.

Érdekes, suliban nagyon durván piszkáltak (annyira elfajult, hogy 3 embert ki is rúgtak miatta), és akkor még ennél is jobban önbizalomhiányos voltam, leragasztottam otthon poszterekkel az összes tükröt, mert annyira gyűlöltem magamat, nyilvános mosdóban is csukott szemmel mentem el a tükrök előtt, mégse hiszem, hogy akkor depressziós lettem volna.

Nem tudom pontosan, de körülbelül 3 éve lehetek depressziós, a kiváltó oka egy almost relationship volt. Lehetett volna életem első kapcsolata, de hivatalosan sose volt kimondva... De legalább nem kell egy ilyen gonosz embert az exemnek neveznem. A fiú elhitette velem, hogy többet érez irántam, kihasznált, majd miután megunt, szépen lassan tönkretett. Bárcsak lelépett volna egy szó nélkül, azon hamarabb túltettem volna magam. De nem, egyszerűen megváltozott a viselkedése, és nem tudtam kiigazodni rajta. Egyik nap úgy viselkedett velem, mint a szerelmével, másnap mint a legnagyobb ellenségével, harmadik nap meg mint egy jó barátjával. És ezek váltakoztak, egyszer összebújva aludtunk, aztán úgy beszélt velem, mintha a seggéből rángatott volna ki, majd hirtelen én lettem a haver, akinek mutogatja a csajokat az utcán, és nem ölelhetem át, max lepacsizunk. Majd másnap lesmárolt, aztán csúnyán beszélt velem, és egy így folytatódott nagyon sokáig... Csak nem mindig naponta váltakozott, mert életem legrosszabb fél éve volt, amikor fél éven keresztül megállás nélkül, csak egy-egy kivétellel úgy beszélt velem, ahogyan én még az általam legjobban utált emberrel sem beszélnék soha, nemhogy valakivel, akire azt mondta, hogy többet érez iránta. Tényleg nagyon csúnya dolgokat mondott. De közben annyira az "ujja köré csavart" a nárcisztikus személyiségével, hogy nem tudtam utálni, sem kiszeretni belőle, ezért tűrtem. Hónapokon, sőt, éveken keresztül. De persze ilyenkor is én voltam a hibás. Én voltam a hisztis, amiért kiakadtam, hogy az exe seggét fotózgatja és nekem mutogatja, meg akkor is velem volt a baj, én voltam a "túl sok", amikor az egyetlen dologról meséltem izgatottan, ami mosolyt csalt az arcomra. Egy randi közepén elkezdte ecsetelni, hogy neki mennyire bejön valami lány, én meg szóvá mertem tenni, persze, hogy én lettem a "hisztis". Véletlenül sem ő a bunkó. Komolyan, még Charles Manson is megirigyelhetné a képességeit, hogy 3 éven keresztül képes voltam szeretni, és ragaszkodni egy ilyen rossz emberhez.

Mostanában kezd jobb lenni a helyzet. Nemrég talán véglegesen eloszlott a rózsaszín köd, és megírtam neki mindent, amit gondolok, és amit mondani akartam neki, filterek nélkül, teljesen őszintén, elég csúnyán. El sem olvasta, mert azt mondta (egy közös ismerősünknek), hogy nem érdekli. Jellemző, sose tudta a szemembe mondani, hogy mi baja volt, meg mit érzett, és a felelősséget se vállalta soha a tetteiért. Azt hiszem, eljutottam oda, hogy ki merem jelenti, hogy gyűlölöm. Gyűlölöm, hogy ennyire tönkretett, és már saját magamtól is mégjobban undorodom, hogy képes voltam akárcsak egy ujjal is hozzáérni egy ilyen gonosz emberhez, nemhogy még beleszeretni is.

Viszont még mindig fájnak a dolgok, szóval a depresszió nem múlt el, csak a szerelem (bár van egy olyan érzésem, hogy az már régen, csak nem vettem észre).

Hogy hogyan kezelem? Leginkább úgy, hogy elpoénkodom, meme-eket osztok meg róla. De volt, hogy a szülinapomat azzal töltöttem, hogy pszichiátriáról pszichiátriára jártam, volt, hogy az éjszaka közepén sírva kimentem a vonatsínekhez, volt, hogy idegösszeroppanást kaptam meló közben, volt, hogy hirtelen felindulásból, sírva felmondtam a munkahelyemen, amit amúgy szeretek.

Bocsi, ha kicsit hosszabb lett, mint amit vártál volna.

21/L

Szüleim korai válása, nagyszüleim (akik válás után Ők neveltek, anyámat ritkán láttam) korai, születésnapomhoz közeli napon való elhalálozásuk (rákban, természetesen), iskolában való kamubarátok kihasználtak, szavakkal bántottak, kiközösítettek, mert nem voltam olyan mint Ők, amitől a magány fájdalma is rám hárult, anyám egyre agresszívebb hozzám állása, majd sorozatos kisebb/nagyobb szerencsétlenségek zsinórban elvették az önbizalmam, önbecsületem, illetve az is, hogy ha valakinek gyereke születik a kisvárosunkban, akkor küldenek Neki játékot, ruhát, (mindent ami a babának kell) a város lakói, anyámék meg abból a nagyon kevés pénzből kellett felújítani a házat, illetve még Engem is gondozni, ettől pedig társadalomgyűlölet alakult ki bennem. Arról nem is írok, hogy ha vissza akarok vágni a hétköznapban ért problémáknak, akkor mindig csak több, és több lesz, majd szintúgy pofára esek.

Nyugi, Viktor (ha olvasod), nem te vagy a hibás a nagyszüleimmel történtekért, hisz Mo. - on rég halott az egészségügy. :)

#4 vagyok, az előző kommenthez hozzáteszem, hogy ha másnak van baja a kisvárosunkban, akkor azt mindenki sajnálja, de a nagyszüleim halálozása miatt senki sem nyilvánított részvételt, hanem inkább gúnyt űzött belőle egy-két sz.r alak.

Hogy ha nem lát senki, akkor hagyom, hogy kijöjjön belőlem minden érzés.