Hogyan kezeljem az autista ismerősomet?

Sziasztok! Egy intellektuálisan ép és a realitásban élő (dolgozik, egyetemre jár) barátnőmről van szó, aki szignifikáns jeleket mutat az autizmusra/aspergerre. Egyetemen volt egy kurzusom, ahol az autizmusról tanultunk, és bár nem vagyok szakember, de leírom a tüneteket.

Általában interneten kommunikálunk a távolság miatt, ott nem vehető annyira észre, mint élőben. Ja és nem egy tipikus nyálcsorgató autista, mint ahogyan ez a köztudatban él. A tünetek: zéró kommunikáció- nem érdekli a másik személy, van hogy képesek vagyunk 10 percet is csendben ülni, és amint felhozok egy témát általában “igen-nem” válaszokat ad VAGY egyáltalán nem reagál. Általában kényszeresen görget a facebookon, és ilyenkor nem érzékeli a külvilágot. Képes előttem menni 3 méterrel, és ezt sem érzékeli, hogy nem illik, sőt egyáltalán nem tekinti természetellenesnek, hogy nem várja be a másik embert. Nehezen fejezi ki az érzelmeit és nehezen érti meg a másikét, intellektuálisan tud reagálni, hiszen intelligens, viszont szocializálódni, és érzelmileg kapcsolódni a másik emberhez szinte esélytelen. Szabályszerűen él, kényszeresen szelektálja a hulladékot, mindent pontosan és precízen szeretne betartani, a spontaneitás utazásnál nem jellemző rá, sőt szorong vagy pánikrohamot kap ha spontán meg lett valami szervezve. Vannak specifikus területek, amik iránt végletesen érdeklődik, ezek a vonatok (ismer minden állomást, vágányt, percre pontos informaciókat, sokat beszél róluk, vagy arroĺl hogy mennyire tetszenek neki), ez egy fennálló jelenség, de előfordul az is, hogy ideiglenesen mutat extrém érdeklődést egyéb dolgok iránt, amik nem jellemzők az átlagember érdeklődési területei közé.

Ja és nagyon merev a járása.

Nem szeretném megbántani, de egyáltalán nem kommunikatív, időnként ha jó kedvében van, és nem éri akut stresszhelyzet, akkor picit elengedi magát és képes nevetni, vagy hülyéskedni.

Nem, még mindig nem nyálcsorgató autista, vannak pillanatok amikor el lehet vele beszélgetni, bár ő ritkán érdeklődik és általában a válaszai csak a pontos és precíz objektivitást tükrözik. Ez egy tartós állapot, ami a háttérben mindig detektálható. Szeretem, mint barátot, és nem szeretném megbántani, csak nem tudom, hogyan kezelné, ha elmondanám neki. Vagy elmondjam egyáltalán neki?Nyilván természetesnek érzi azt, ami vele történik, de sokszor nem érti, hogy miért van egyedül, vagy miért nem tudja kezelni a stresszhelyzeteket, sőt a normális élethelyzeteket is nehezebb számára. Eléggé szr egy helyzet, és nagyon sajnálom őt, de nyilván ez a részemről is megterhelő, mert külön türelmet igényel az hogy aszociális, nem kommunikatív. A környezetéből szintén észlelte már pár ember, de nem foglalkoznak vele, elkönyvelték furának “ő ilyen”. Úgy érzem, csak engem érint meg annyira, hogy a felszín helyett kicsit mélyebben foglalkozzak ezzel. Ha neki így a jó, akkor nem zavarnék bele, de lehet tudna járni specifikus terápiára, ahol kiépítenek valami stratégiát számára, hogy ne szorongjon annyit az életben, és könnyebben megküzdjön a mindennapi problémákkal. Tudom, hogy ez rendkívül nehéz, és rengeteg a stigma, de ha normális emberekkel tölti az időt, szinte biztos, hogy egyedül fog maradni az életben.

A sértegetéseket mellőzzétek, a válaszokat/tanácsokat pedig köszi!