Miért vannak ilyen emberek pszichiátrián?

Remélem tudod, hogy pszichiátriára nem csak szomorú emberek kerülhetnek.

''Nincsen ezeknek semmi bajuk.'' Ez azért nem ilyen egyszerű...

A zaklató emberkének lehet agresszió problémái voltak, a drogdiller lehet kényszerbeteg, a '' beképzelt '' lehet nárcisztikus.

(ezzel nem megállapítani akartam a betegségük, hanem felhívni a figyelmed, hogy elég sok mindennek betudhatóak ezek a tulajdonságok)

A diagnosztikát hagyd azokra akik ezt alaposan megtanulták és ne bélyegezz meg rögtön másokat abból amit te látsz.

De egyébként sem zárja ki a nevetgélés vagy a látszólagos boldogság azt hogy valaki szomorú-e.

Szia, te nem ismered a mániás depressziót.

[link]

Én is voltam pszichiátrián bipoláris depresszió, borderline, anorexia, szociális fóbia és generalizált szorongás diagnózisokkal. Szexuálisan bántalmaztak éveken át 9 éves koromtól kezdve. A családomban sosem éreztem magamat szeretve, rettegtem otthon szó szerint, nem lehettek barátaim, kötelező volt suli után hazamennem, ha csak egy rossz mozdulatot tettem megvertek, üvöltöztek velem és a testvéreimmel, akiket nem tudtam megvédeni, a szemem láttára verték őket sz*rosra miközben az anyám lefogott és tépte a hajam, hogy az ő érdekükben kapják a verést... néha agymenésük volt és kidobálták a cuccaimat, földhöz vágtak dolgokat minden ok nélkül, össze-vissza vertek.

Az iskolában leköpdöstek, molesztáltak, megszégyenítettek... éveken át úgy 17-18 éves koromig mindig akadt, aki kihasznált, megvert, levetkőztetett és aztán zsarolt, hogy mindent titokban tartsak...

Pszichiátriára azért kerültem, mert kezdtem megőrülni, olyan dolgokat láttam, amik nem léteztek és meg akartam halni, nem tudtam aludni mert rémálmaim voltak, kezdtem beleőrülni az egészbe...

Szerintem ezek így elég súlyos bajok voltak.

Rám is azt mondtad volna, hogy minek vagyok ott? Ugyanis, ha zavarban vagyok nevetek. Minél inkább zavarban vagyok annál inkább nevetek. Ha félek akkor még táncolok is, (gondolom azért, mert termelődik az adrenalin, hogy el tudjak rohanni). Amikor traumatikus eseményekről kell beszélnem akkor is vigyorgok, hisztérikusan nevetek és észrevettem, hogy rángatózik a szám sarka.

Nem boldogságból nevetek ilyenkor, hanem mert sosem volt szabad sírnom, kikaptam miatta, kinevettek miatta, gyengének éreztem magam tőle. Ezért megtanultam nevetni sírás helyett.

Másrészt, már csak azért is mosolyogtam, nevettem, mert próbáltam a vidámságommal tartani a szobatársaimban a lelket, akik szintén hasonlóan súlyos traumákon mentek keresztül, talán még rosszabb dolgokon is, mint én...

Nem tudhatod, hogy kinek mi van a mosolya mögött, mindenki okkal kerül pszichiátriára, szóval légyszíves ne ítélj meg senkit, amíg nem ismered meg mi van a viselkedése mögött...