Ma reggel kaptam meg az oltást, egyik karba egyik, másikba másik influenza ellen. Lehet még valami bajom? Berezeltem.
Az a baj okoskák, hogy nem két nap alatt fog a mellékhatás kijönni.
Igen, én is kaptam egy csomó védőoltást, meg a gyerekeim is, és azokkal teljes mértékben egyet is értek.
Csakhogy ez a "védő"oltás jóformán ki sincs próbálva. Tehát aki most beadatja, az a kísérleti nyúl. Igen, lehet, hogy hatásos, de az is lehet, hogy nem. És az is előfordulhat, hogy komoly problémátok lesz belőle pár hónap/év múlva. És ha ennek ki meritek tenni a saját gyereketeket, hááát nagyon bátrak, vagy inkább vakmerőek vagytok.
Egyrészt az influenzát egyáltalán nem biztos, hogy elkapják, másrészt meg máskor is átestek már rajta, és semmi bajuk nem lett. Én, és a gyerekeim már átestünk a H1N1-en, és elmondhatom, hogy egy perccel nem rosszabb, mint egy síma influenza.
De úgy látom, hogy az agymosás sikeresen megtörtént. Gratulálok hozzá. De ha majd jönnek a mellékhatások, akkor legyetek szívesek a pénztárcátokba nyúlni újból, és kifizetni a kezeléseket is.
Az bunkó. De szerencsés bunkó, mert ráadásul olyan sötét is, hogy emiatt nem látszik.
Egy újabb 13 éves kislány az intenzíven. Hála Istennek túl az életveszélyen.
Teljesen egészséges volt angyalom. Remélem mihamarabb felgyógyul.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!