Csollány Szilveszter koronavírus miatt halt meg?
"99% esélye van a túlélésre akkor is ha elkapja"
Az tízmillió ember esetén százezer halott.
#24
Meg egy olyan is, akik az oltás miatt haltak meg. Ők még többen vannak.
"Meg egy olyan is, akik az oltás miatt haltak meg. Ők még többen vannak."
Pedig az adatok pont az ellenkezőjét mutatják... Konkrétan még az enyhébb tünetek is nagyságrendileg is ritkábban jelentkeznek az oltástól, mint a halálozások a covidtól.
Egy példa:
Az lenne az érdekes adatt, hogy a teljes oltottsággal, pontosabban az oltás általi aktív védelemmel rendelkezők körében (mert ugye az oltás után ez a megerősítő ill az emlékeztető oltás után általában két hét, kínai esetében sokkal több, na és az oltás védelme fokozatosan enyhül, tehát egy idő után nem számít - mekkora a többlethalálozás és mekkora az oltatlanok körében.
Ezt is lakosságarányosan.
Na azzal lehetne mit kezdeni, lehet, mert nyilvánvaló, hogy sokkal kevesebb oltott halt meg, mint oltatlan.
És akkor még akkor még nem is vettük figyelembe a települési népsűrűséget, mert ugye Budapesten valamivel nagyobb az oltottak aránya, DE a nagyobb népsűrűség miatt nagyobb a fertőzésterjedési veszély. Az utóbbi miatt messze Budapesten kellene lennie a legnagyobb járványnak, de pont a magasabb oltottság miatt nem itt a legrosszabb a helyzet.
"Véletlen egybeesés lenne, hogy pont az oltakozás után betegszik meg?"
Mivel covid fertőzést kapott el, nyilván.
Ez olyan mintha azt mondanád, hogy almát evett előtte, talán véletlen hogy pont utána lett beteg?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!