Oltottak! Ti nem féltek, hogy meg fogtok halni a kései szövődmények miatt, amit a vakcinák okozhatnak? Hiszen nem tudunk semmit sem még, 2023-ban zárul le a kísérleti fázis.
Én számolok ezzel a lehetőséggel, de ha megnézem a halottak statisztikáit, most is a 10%-uk korombeli, legalább fele részben ráfogott krónikus betegség nélkül. Szóval, ha tényleg gáz lesz (aminek nem túl nagy az esélye, de valljuk be, tényleg van), legalább később halok meg :S
Sajnos nem engedhetem meg magamnak, hogy visszavonultan éljek, a munkám során viszonylag sok emberrel találkozom. Szóval úgy érzem (legalábbis most), az oltás a kisebbik rossz. Már felvehetném a 3. adagot is, de még elég jó az ellenanyagszintem, ezért várok vele.
Nem félek.
Eleve nem tudok róla, hogy valaha is lett volna olyan, hogy valamiből egyszeri (jó, kétszeri, háromszori, de mindenképp ritka, alkalmi) behatás ért valakit, utána jól volt, de 3-5 év múlva kijött valami betegség. Nem az asztbesztre gondolok, hanem gyógyszerre, oltásra.
Ráadásul nagyon jól össze kellene fognia különböző, egymással szemben álló államoknak ahhoz, hogy DIREKT, szándékosan mérget gyártsanak nekünk, amik nem most ártanak, hanem 3-5 év múlva.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!