Vakcina rettegők, akik szerint félni kell a 10-15 éves mellékhatásoktól, erre mit mondotok?
1. Mint már régen kiderült, az mRNS technológia már korábban is HASZNÁLVA LETT.
2. Nem egy teljesen úgy vakcinát fejlesztettek, hanem a már meglévőket ALAKÍTOTTÁK ÁT. (mivel már ez előtt is létezett koronavírus ugyebár, csak nem ez a mutációja)
3. Az mRNS vakcinának NEM LEHETNEK HOSSZÚTÁVÚ MELLÉKHATÁSAI, mivel egy-másfél éven belül kiürül a szervezetből.
+1. Több ezer egyetemista megkapta a vakcinát, és NINCSEN SEMMI BAJUK.
Ennek tetejében mi az érvetek rá, hogy miért nem kéne beadatnotok a vakcinát? Mi az érvetek rá, hogy miért engedhetitek meg magatoknak, hogy ölbe tett kézzel hagyjátok, ahogy tönkre mennek családok?
Csak értelmes választ kérek, HIVATALOS SZERVEK OLDALÁNAK LINKJÉVEL ahol leírják ezt vagy pedig PhD-vel rendelkező embereket akik leírják ezt!!! Nem Gödényféle kamu orvosokra és Origora meg Indexre gondolok!
#227
Igen, az oltás iránt bizalomkeltőket.
A kérdező állításai - bocs, nem akarok senkit megsérteni - számomra egyáltalán nem tűntek tudományosan bizonyított alapon nyugvónak. Ezzel itt nem vagyok egyedül...
Senkit nem püfölök, továbbá a gondolataiért mindenki maga felelős, benned született ez a 'szalmabábus' rejtett agresszió! (Lehet valamit elfojtasz)
A te ruhádba öltöztetve...khm...ez elég p@rverz!
Remélem izmusokról vagy sz@do-m@zo témáról nem fogunk értekezni...
Ha szerinted jó ügyért harcolsz, akkor orvosként (ha az vagy, bocs!) csak és kizárólag a tájékoztatásra kellene helyezni a hangsúlyt és nem szalmabábokra meg mundérra!
A kérdező egy troll, ne várj tőle érveket...
Úgy értelmeztem,(lehet hibásan) hogy nekem címezted a kommented. És mivel én nem állítottam, hogy kötelezővé kéne tenni, ez szalmabáb-érvelésnek minősült. De még egyszer, lehet, hogy félreértettem.
Megnyugtatlak, kihagyhatjuk a szadomazót.
Mondtam, ha kiemelsz egy konkrét valamit, akkor igyekszem elmagyarázni a tudományos tényállást az adott dologról, szíves- örömest.
Ok. Légyszi, erre reflektálj.
"Letoha Tamás szerint az orosz vakcina alapját jelentő adenoasszociált vírusok (AAV-k) olyan, nem emberi patogének, amelyek nagy hatékonysággal képesek az emberi szervezet sejtjeibe jutni és ott tetszőleges gének kifejeződéséhez hozzájárulni. Mivel az adenovírusok képesek az emberi örökítőanyagba is beépülni, ezért megzavarhatják bizonyos emberi gének normál működését, ezzel is megágyazva daganatos folyamatok kialakulásának.
Nem véletlen, hogy a világ gyógyszergyárai, bár rendelkeznek az adenovírus-alapú terápiás eljárások kifejlesztéséhez szükséges magas szintű technológiai készségekkel, óvatosak az adenovírus-vakcinák alkalmazásával. Az adenovírusok által okozott mutációk hatása pedig csak évek múlva derülhet ki, és ez a potenciális mellékhatás függetlenül jelenhet meg a célként elért immunitástól – fejtette ki Facebook-oldalán a kutatóorvos."
“ Mondtam, ha kiemelsz egy konkrét valamit, akkor igyekszem elmagyarázni a tudományos tényállást az adott dologról, szíves- örömest.”
Azt meg nekem mondtad 😂😂
#235
Ne keverd meg a webdokit! 😆
Mi tudjuk, hogy te vagy te, én vagyok én!
Egyébként eltűnt mint a 'virológushepatológus'?
Ugyanakkora a százalékotok...
Letoha egy érdekes fickó, bár kételyek merülnek fel
sok esetben a szakmaiasságával kapcsolatban, mert meggondolatlanul, néha szimplán bután nyilatkozott. Ebben az esetben is.
Az AAV-k és az adenovírusok nem ugyanazok!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!