Van olyan teszt ami kimutatja ha átestél covid19 fertőzésen? Tehát már nem vagy fertőzött. Hanem a múltban történt akár 1 évvel ezelőtt? Igen tudom akkor nem is volt még covid19. De mi van ha igen csak nem ismerték még.
Mondok valamit neked, meg indokolni nem fogom, meg úgyse hiszi el senki.
De az egész családtagom keresztül ment, amikor még nem volt köztudatba ez a vírus. Tünetek ugyanazok voltak, az antibiotikum semmit nem használt, az algopirin viszon igen.
Tüneteim: Magas láz, erős migrén, izomfájdalom, a szemeim cikáztak. Tűz forró voltam, köhögtem. Mindez tavaly Novemberbe volt, mégegyszer ismétlem; Akkor még a járványról nem szólt a média!
Mindegyik családtagomnak ezek voltak a tünetei. Ugyanez volt nekem. Van egy gyanúnk, hogy mi már korábban átestünk rajta, csak nem tudtunk róla. Utólag bele gondolva, erős a gyanú hogy elkaptuk! A környezetembe ma beszéltünk egy nővel a posta előtt, ő is ugyanerről számolt be, ugyanazok voltak a tünetei mint nekünk. Elgondolkodtató, kiváncsi lennék már így utólag, hogy az volt -e, vagy sima ifluenza....
Tavaly decemberben a férjem is áteshetett ezen. Dettó ugyanezekkel a tünetekkel kínlódott, kapta az antibiotikumot, de egész nap aludt, nem javult a gyógyszertől, pedig egymás után 2 félét is felírt neki a háziorvos. Nekem semmi bajom nem volt még csak egy köhintés sem.
Erős a gyanúm rá, hogy ő akkor szenvedte meg ezt a "cirkuszt". Amúgy érdekelne, hogy miért állt mindhárom válasz 0 %-on?
Ez a teszt engem is érdekelne.
Nekem is volt egy ilyen betegségem februárban, sosem voltam előtte ennyire beteg és ilyen hosszú ideig lázas.
Ami a leggázabb, hogy azóta is gyakori nehézlégzésem van, nálam ez maradt :/
Tudtommal a tapasztalatok szerint pár hónap elteltével már kimutathatatlan, hogy átestél-e rajta.
Ha több hónap eltelt, akkor felesleges tesztet csináltatni szerintem.
Illetve mivel bizonyított, hogy újra elkapható, így gyakorlati haszna sem igazán van.
"Azt hallottam ha újra elkapod már gyengébbek a tünetek."
Erről még nincsenek megbízható adatok, de logikusnak tartom, mert a szervezet már ismeri azért, "emlékszik" rá.
Persze tipp, vannak olyan betegségek, amikre ez egyszerűen nem igaz.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!