Ha az eladón nincs rajta a maszk, akkor nekem miért kell feltennem?
Kedves 2-es, ez azért nem így van.
A tömegközlekedési eszközökön 90%-os maszkhordási arányt lehet megfigyelni (stat adat, nem a levegőbe beszéltem) és a legtöbben már úgy közlekednek, hogy nem veszik le utcán sem.
A boltokba is, ha bemész, ott is nagyjából ezeket az arányokat fogod tapasztalni.
Abból a szempontból igazad van, hogy egyre többen türelmetlenek, és feleslegesnek tartják, ugyanakkor mégis betartják, mert szabály! De ez egyelőre a maszkviselési arány alakulásán nem látszik.
A kérdésre válaszolva: jogos a felvetés! Felteszem, valahogy úgy érvelnének, hogy ők ott vannak, állandóan maszkban kellene lenniük, te meg csak addig, amíg bemész oda. Éppen ezért tőled elvárható, hogy viseld, de azt ne várd el, hogy ő mondjuk 6 óra maszkviselés után a 7. órában is magán tartja. Nem tudom biztosan, de ezt el tudom képzelni.
Az is lehet, hogy itt már a hiedelmek találkoznak: vannak olyan eladók, akik alapvetően annyira feszesen nem hisznek a koronavírusban, és elég számukra az, hogy mondjuk nem kerülnek a vásárlóhoz fizikai értelemben közel. Lehet, úgy vélik, hogy a távolságtartás mellett a maszk hordása már nem szükségszerű. Ez megnt csak egy elgondolás.
Csak azt akartam érzékeltetni, hogy egyénileg ez változhat...
egyetértek az utolsóval.
én is vidéki vagyok, és ugyanezt tapasztalatom. sajnos az átlag magyar szellemi képességeit meghaladja a normális maszkviselés, vagy egyszerűen xarik rá.
imádom, hogy ki van írva a boltra, h kötelező a maszkviselés. oké, bemegyek maszkban, erre az emberek kb 70%-a vagy nem hordja, vagy az orra szabadon vagy, esetleg a nyakán van a maszk. az alkalmazottak szintén.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!