Pár nap múlva teszik fel a felső rögzített fogszabályzómat. Tanácsot szeretnék kérni hogy ha fáj húzások utan mi az ami nektek segített a csillapitásában. Melyek azok az ételek amiket nem szabad enni? Válaszaitokat előre is k_szönöm!
Na feltették :) nem fájt viszont voltak kellemetlen részek benne. A Dr nő elmagyarázta mit ehetek hogyan tisztitjam meg adott kellékeket is hozzá :)
Az első négy napban mondta hogy érzékenyek lesznek :) adott papírt is szabályzatot ugymond, azon azt írja rágozhatok amin meg is lepődtem több helyen azt olvastam hogy nem szabad.
Kedves válaszoló hogy vagy? Érzékeny e? Tudsze enni? :)
Én nem rágóznék és más ragacsos kaját sem javaslok (karamella, gumicukor). Ezek könnyen belegabalyodnak a fogszabályzóba és nehéz letakarítani róla.
A kemény ételek mellőzése és a harapás gondolom alap. Egyébként az ember egy idő után már a puha ételekbe való harapást is elkezdi zsigerből mellőzni, hogy legalább elöl ne akadjon fenn minden kajamaradék. :D
#9-es vagyok.
Nem fájt nekem a harmadik nap jobban, úgyhogy nem tudom.
Tegnaphoz egy hét tették fel és már rágóztam négyszer is, semmi bajom nem lett. Vattacukrot és hamburgert is ettem, már nem fáj annyira :).
Alsó is és felső is kell neked?
Nekem az alsót jövő hónapban teszik fel.
Akkor jó! :)
Kitartást és szép fogakat! :D (előző vagyok)
Az első 7-8 napban óvatosan tudsz csak enni. Utána is vigyáznod kell a keményebb ételekkel, célszerű nem beleharapni, hanem felkockázni. A magvakról feletkezz meg, mert azok letörik a fogszabályzód részeit.
Nekem is fájt, én nem szedtem rá fájdalomcsillapítót. Sok sikert!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!