Bölcsességfog műtét! Akinek már volt, mit ettetek utána?
Két fog, két műtét, kétféle szemlélet. Az elsőnél néhány nap után tele lett a szám aftával, főleg a seb. A varratot sem szedték ki időben emiatt és napokig ecsetelésre jártam. Kb. két hétig volt dagi, viszont nagyon nagyon sokáig nem bírtam rágni még akkor sem, amikor teljesen gyógyultnak nyilvánítottak. Minden harapásra belenyilalt a fájdalom az államba, mintha megrepedt volna az a csont a műtétnél. Ez kb. 2-2,5 hónap alatt múlt el teljesen.
A második fogamnál szépen gyógyultam egy darabig, aztán utat tört magának a folyadék és simán belement a kráterbe a varratok alá. Összetudtam volna pisilni magam a fájdalomtól. Nem is kellett sokat várni a kellő hatásra, kb. 3. héten úgy begyulladt, hogy ismét kétszeresére dagadt az állam és nem tudtam fájdalomcsillapító nélkül létezni. Felnyitották, kitakarították, újra összevarrták, kezdődött minden előrül.
Mint kiderült a második műtétre már a csonthártya is gyulladt volt, így marékszámra zabáltam a fájdalomcsillapítót és sokkal nagyobb varratom lett az elsőnél.
Összességében szerintem ennek a teljes gyógyulása is elhúzódott két hónapig.
Egyébként egyén függő. A fogorvosnál még a recepciós is azt mondta, hogy általában mire varratszedésre megy a páciens, már semmi baja. Nagyon ritka, hogy ennyire szív vele valaki.
Hogy mit ettem:
műtét napján: vizet ittam és 10-12 órával a műtét után elnyammogtam némi barackbefőttet
második naptól: langyos húsleves, amiből a répát, krumplit is össze lehet törni, a husit is el lehet nyammogni darabokra szedve. Én a friss kenyér belét is elnyammogtam májkrémmel, vagy áztattam teába háztartási kekszet, megettem a rakott krumplit kolbász nélkül, krumplipürét tej nélkül, fasírttal, főzelékeket szintén tejtermék nélkül, stb.
Összességében elég sokmindent meg lehet enni szerintem, csak kell egy kis fantázia és sok sok türelem. Engem az zavart iszonyatosan, hogy annyira lassan tudtam enni, hogy sosem éreztem úgy, hogy jól laktam volna. :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!