Kötelező röntgent használni egy bölcsesség fog eltávolításakor?
Az a helyzet, hogy ma elmentem a körzeti fogorvoshoz (SZTK), mert tegnap óta iszonyatosan fáj a bal alsó bölcsességfogam.
Az ínyem ma reggelre eléggé bedagadt. Még nem fáj annyira, de azért érezhető.
A doktornő megnézte és közölte, hogy beutal röntgenre. Mondtam neki, hogy nem megyek el, mert 6 hónapos terhes vagyok és terhesség alatt tudtommal tilos röntgent csinálni.
Erre közölte, hogy ő pedig másképp nem tud ellátni, úgyhogy gondoljam át mit akarok, majd kopogjak be, hogy kell-e a beutaló vagy nem!
Ezzel ki is tessékelt a fogorvosi szobából!
Becsukta az ajtót, majd kopogtam is egyből, hogy az 5 éve készült röntgenemet hagy kérjem már el, mivel magammal vittem.
Közölte, hogy teljesen felesleges elvinnem, mert úgysem érvényes már, mivel változik a szervezet.
Nos, a bölcsesség fogam még érzésre is úgy nő, ahogy 5 éve kimutatta a röntgen.
Valóban szükséges a röntgen? Mert én nem tenném tönkre a gyermekem egészségét egy idióta miatt!
Külföldön meg sem engedik, hogy röntgen nélkül csinálják. Nem csak azt nézik, hogy hogyan helyezkedik a gyökere (pl. nem jó dolog, ha húzás közben derül ki, hogy mondjuk az egyik gyökér ferdén nőtt, és beleállt a mellette lévő fog gyökerébe), hanem azt is, hogy milyen idegeket érintenek a b.fog gyökerei. Legfőképp ezért kell megcsinálni a röntgent. A felsőtested pedig letakarják, igen. Szóval a gyereknek semmi baja nem lesz.
Viszont külföldön azt sem engedik, hogy terhes nőknek kihúzzák a b.fogát. Ez az első kérdése az orvosnak, mikor megemlíted neki, hogy b.fogról van szó, még akkor is, ha tudja, hogy antibébit szedsz. Valamint a röntgenszobában is rákérdeznek még 2x, hogy tuti nem vagy-e terhes.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!