Meg tudják még menteni a fogamat?
Sziasztok!
Karácsonykor iszonyatos fogfájással keltem, így a két ünnep között fogorvoshoz mentem, aki gyökérkezelést javasolt. Bele is kezdtünk. Kigyökérkezelte, majd hazaküldött, hogy tartsam tisztán a lyukat, tegyek bele vattát, ha eszem, és ha fáj szedjek be fájdalomcsillapítót. Rá három napra visszamentem, mivel nagyon fájt, illetve a genny is elkezdett belőle folyni. Vittem röntgent is. A doki megnézte, azt mondta, még meg lehet menteni a fogamat, de ez nem két pillanat. Közben gyulladáscsökkentőt is szedtem.
Tegnap visszamentem hozzá, a lyuk szép tiszta volt, nem volt gennyes, viszont még mindig fájt, azért tett bele egy ideiglenes tömést és idegölőt. Azt mondta, hogy este valószínűleg fájni fog, vegyek be fájdalomcsillapítót. Éjszaka el is kezdett fájni a fogam, vettem be fájdalomcsillapítót. Ma reggel még minden rendben volt, azonban egy órája megint el kezdett fájni. Ez normális, ha idegölőt tesznek a fogba, vagy az egyik jele, hogy ki kell majd húzni?
Köszönöm!
Az egyik jobb hátsó, alul.
Mire odaértem már nem is fájt a fogam. Kivette a tömést, megkocogtatta, nem éreztem semmit. Azt mondta elhalt az ideg, ha lemegy a gyulladás, lehet tömni.
Amúgy mostmár nem fáj, szóval happyday. :D
Nagyon kedves volt amúgy, nem is kért semmit, szóval ezt a dokinénit megtartjuk. :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!