Meg tudják még menteni a fogamat?
Sziasztok!
Karácsonykor iszonyatos fogfájással keltem, így a két ünnep között fogorvoshoz mentem, aki gyökérkezelést javasolt. Bele is kezdtünk. Kigyökérkezelte, majd hazaküldött, hogy tartsam tisztán a lyukat, tegyek bele vattát, ha eszem, és ha fáj szedjek be fájdalomcsillapítót. Rá három napra visszamentem, mivel nagyon fájt, illetve a genny is elkezdett belőle folyni. Vittem röntgent is. A doki megnézte, azt mondta, még meg lehet menteni a fogamat, de ez nem két pillanat. Közben gyulladáscsökkentőt is szedtem.
Tegnap visszamentem hozzá, a lyuk szép tiszta volt, nem volt gennyes, viszont még mindig fájt, azért tett bele egy ideiglenes tömést és idegölőt. Azt mondta, hogy este valószínűleg fájni fog, vegyek be fájdalomcsillapítót. Éjszaka el is kezdett fájni a fogam, vettem be fájdalomcsillapítót. Ma reggel még minden rendben volt, azonban egy órája megint el kezdett fájni. Ez normális, ha idegölőt tesznek a fogba, vagy az egyik jele, hogy ki kell majd húzni?
Köszönöm!
Nem kell,de ha fáj, nem tragédia.
Annyit jelent, hogy még nincs rendesen kitisztítva.
Az, hogy most fáj, nem egyenlő azzal, hogy ki kell húzni.
Még párszor át kell mosnia a dokinak, ennyi. Remélhetőleg sikeres lesz végeredményben a kezelés. ;)
Köszi!
Mondta, hogy még lehet hozzá fog nyúlni komolyabban, csak amíg vizsgázom, nem szeretné nagyon megbabrálni. Akkor ezekszerint ez lesz belőle. Elvileg szerdán megyek vissza, addig kell kibírnia az ideiglenesnek.
Na, fejlemények vannak.
Mivel éjszaka szinte semmit nem aludtam, úgy fájt, felhívtam a fogorvost, hogy mikor tudunk ezzel valami kezdeni. Még ma el tud látni, kiveszi a tömést. (Gondolom nem örült neki, hogy ilyenkor zaklatom, de ha egyszer fáj.)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!