Kezdőoldal » Egészség » Fogak, szájápolás » Nem tudom elfogadni, hogy ki...

Nem tudom elfogadni, hogy ki kell húzni 2 fogamat, mit tegyek?

Figyelt kérdés

Nagyon hiú vagyok, rémálmom volt mindig is elveszíteni a fogaimat. Sajnos a rendes ápolás ellenére sok tömésem, gyökérkezelésem (3) volt már, de még sosem húztak fogat. 25 éves vagyok.

A héten elmentem fogorvoshoz, mert az egyik gyökérkezelt fogam alatt a szövetek fájtak ráharapáskor. Csinált egy ct-t. Kiderült, hogy egy hatalmas gyulladás van alatta, a csont is felszívódott, szinte nincs ami tartsa hosszútávon a fogat, ki kell húzni.

Valamint a ct-n egy másik gyökérkezelt fogamnál épp ilyen gyulladást vettek észre, de ott még maradt csont. Azt mondta az orvos, hogy az elsőt muszáj kivenni, a másodikat pedig meg lehet próbálni rezekálni, de nem lát rá nagy esélyt. Szerinte célszerűbb lenne őket kivenni, majd implantátummal pótolni, mert az hosszútávú megoldást kínál.

Hátsó fogak, felül és alul is egy nagyőrlő. Nem igazán látszanak, csak ha nagyra nyitom a számat. Azonban maga a tudat, hogy fogat fogok veszíteni nagyon megvisel. Hogyan lehetne ezt elfogadni? Olyan fiatal vagyok, ráadásul mindent megtettem értük. Nem az én hibámból nem sikerült a kezelésük.

Dacolni felesleges, mert gócpontok és veszélyes lenne kezeletlenül hagyni őket.

Nagyon el vagyok keseredve. Hogyan lehet ezt elfogadni? Főleg az az időszak lesz rossz, amíg nem kapom meg az implantátumokat a helyükre.


nov. 28. 08:57
1 2 3
 1/25 anonim ***** válasza:
88%

Mivel hátul van, ezért senki sem fogja észrevenni, amíg nem készül el az implantátum. A fogpótlás meg idővel, ha megszokod, pont olyan lesz, mint a saját fogad.

Gondolj arra, hogy mindenképpen érdemes kezelni, kihúzni, amit kell, így előzhető meg, hogy még nagyobb baj legyen.

nov. 28. 09:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/25 A kérdező kommentje:

Igen, tudom, hogy nem látja senki, de engem megvisel. Valamint biztos furcsa lesz, hogy egy nagy lyuk van a fogam helyén.

És igazad van, ezt meg kell tenni. Sok betegség táptalaja lehet egy gyulladt fog. Csak olyan rossz érzés. Szégyellem.

nov. 28. 09:12
 3/25 anonim ***** válasza:
0%
Akkor ne huzasd ki. Inkább kapj egy fertőzést, majd vérmérgezést, utána vágják le a végtagjaidat. Egyik unkatesómmal megtörtént. Egy volt munakatársam férje bele is halt a rossz fogba.
nov. 28. 09:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/25 anonim ***** válasza:
78%

Nincs mit szégyellni rajta. Örülj neki, hogy hátul van, így nem olyan macerás addig sem, amíg nem lesz még a végleges pótlás.

Inkább pozitív, hogy foglalkozol vele. Sokan elhanyagolják a fogaikat.

nov. 28. 09:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/25 A kérdező kommentje:

Jézusom, ez komoly?😭

Sosem hallottam megtörtént példát.

Amúgy félre ne értsetek, nem akarok dacolni és megtartani, én is tudom, hogy ami menthetetlen és már eszi a csontot, azt ki KELL húzni. Inkább az elfogadását illetően nem tudom merre gondolkozzak.

nov. 28. 09:28
 6/25 A kérdező kommentje:
#4 Nekem alap, hogy foglalkozok velük, ezért is bánt. Ja, meg fogszabim is volt, úgyhogy most gyönyörűek, és félek, hogy el fognak mozdulni addig, amíg nem kapom meg a pótlást. 😫
nov. 28. 09:31
 7/25 anonim ***** válasza:
0%
Nem muszáj még fogorvoshoz se menni. Nekem évek óta be van gyulladva, sokszor mindenhol jön ki a gyulladás(főleg így télen). Amikor már annyira bedurvul hogy kívülről is úgy nézek ki mint akinek bevertek párat, akkor antibiotikummal leviszem a gyulladást (ez ilyen évi 2-3 alkalom). Az a lényeg kérdező vagyunk mi így (más haverjaim is vannak, jellemzően nincs tb-nk) és mi nem megyünk fogorvoshoz vagy dokikhoz.
nov. 28. 09:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/25 anonim ***** válasza:
0%
Ami olyan rossz majd kiesik magától. Az ősember is így élt régen. És hát valamikor úgyis meg kell halni. Nem érdemes rajta parázni.
nov. 28. 09:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/25 A kérdező kommentje:
Áh, na, hülyeséggel hagyjatok🤣
nov. 28. 09:42
 10/25 anonim ***** válasza:
Én se nagyon rajongok a fog húzásért, bár én 10 évvel idősebb vagyok nálad. Az egyik bölcsit muszáj volt kivenni mert már folyamatosan törtek le belőle darabok. De mivel halasztottam elrontotta a mellette levő hátsó fogat is, ráadásul alulról, nem is látható helyen. Nem fájt, csak lyukas volt. Mondták azt is gyökér kezelni kell meg tömni, de nincs rá sok esély, inkább ki kellene húzni. A kezelést választottam. Nem hatott, azt a nagyfokú fájdalmat amit ez a fog okozott két héten keresztül a kezelés ellenére még leírni sem tudom. Nem hatott semmilyen fájdalomcsillapító, aludni is egy-két órákat tudtam, enni alig. 4x gyökér kezelés volt hiába, ráadásul közben is fájt, hiába volt szuri, mert bár lezsibbadt a fél arcom, de annyira gyulladt volt hogy így is fàjt. Végül egyik reggel beballagtam a sürgőre ahol azonnal kihúzták. Én is sajnáltam de így megszűnt a fájdalom.
nov. 28. 09:51
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!