Megéri a fogszabályzás így is?
26 éves férfi vagyok.
Alapvetően a legnagyobb gond a fogaimmal, hogy torlódnak, nem állnak keresztbe-kasul, bizonyos szögekből még nem is látszik hogy nem szép a fogsorom.
Viszont egy ismerősöm nemrég csináltatta meg a sajátjait, mutatta az előtte/utána képeket (fele ennyire sem voltak rosszak a fogai mint nekem)
Bámulatosan szép lett, és emiatt kaptam hozzá kedvet.
Mindig is zavart a fogsorom, és most is, sosem mosolygok, ha nem bírom ki nevetés nélkül akkor is utólag szégyellem hogy látták a fogaim.
Elmondta mi mivel jár, mutatta a kezelési tervét is stb...egészen vállalhatónak találtam.
El is mentem a fogorvosához, teljesen belelkesedtem.
Tudni kell, hogy volt egy tartozásom ami miatt hitelt vettem fel, de többet mint amivel tartoztam.
Ezt a pénzt nem költöttem el, így kb 500 ezer forintom van a hitelből.
Gondoltam ez beugrónak tökéletes, a többi meg majd lesz ahogy lesz, annyi megtakarításom van havi szinten.
Viszont megkaptam a kezelési tervet, és bőven 1 millió forint felett lesz a fogszabályzásom vége.
Tudtam hogy nagyjából ennyi, de mégis több mint amire gondoltam.
Fogakat is kikell húzni a torlódás miatt, 2.5 éven át lenne fent a készülék, és akkor a sok lemondás amivel ez jár.
Így a hitelt törleszteni meg fizetni a fogorvost...azon matekoltam hogy ehhez az autómat is el kell adni és egy olcsóbbat venni (drága a kocsim fenntartása, de eddig belefért, így nem)
Nekem férfiként nagyon fontos dolog a kocsi, és nagyon szeretem ezt az autót, így nem csak olyan lemondásokkal jár a fogszabályzó, hogy ezt meg azt nem ehetek, hanem az életemet is meg kell változtatni, pl. ezzel hogy lemondok a szeretett autómról.
Tudom, hogy nekem kell ezt eldönteni, de annyira tanácstalan vagyok....tényleg megér ennyit egy szép mosoly?
Nagyon vágyom rá, de félek is tőle, és nem tesz boldoggá az hogy ezért mennyi mindent kell tennem.
Ha nem zavar nagyon most és halaszthato, akkor varhatsz még 1-2 évet, hogy osszejojjon a pénz rá.
Vagy elkezded az apró részekkel(pl foghuzas) és később a szabályozás.
Most pontosan kiszámoltam, 980 ezer forint lesz a vége 2.5 év után.
Ez Budapest közelében agglomerációs városban található magánrendelő.
Szia!
Mindenkinek mas es mas az ertekrendje. Ha pl. megkerdezned a szomszed Joskat, hogy valasszon: kap egy szuper kocsit, vagy helyrehozzak a fogait tokeletesre, szerinted mit valasztana? A valasz nem is lehet mas, minthogy a kocsit valasztana gondolkodas nelkul.
Ettol meg ez nem jelenti azt, hogy neki van igaza.
Nem tudom, hogy beszelsz-e angolul, de egyszer olvastam egy idezetet, es egybol ez jutott eszembe a kerdesedrol:
“ straight teeth are a golden ticket. Everywhere. In the job, in social life, flirting, a positive appearance is defined by positive energie and that's impossible to have without a nice smile :) “
A lenyege annyi, hogy egy tokeletes fogsor/mosoly szinte feler a lotto otossel, es ha belegondolsz, ez tenyleg igaz.
Mert vehetsz te 10-szer dragabb autot, akkor is az a figura leszel, aki a luxuskocsi kormanya mogul szegyenkezve gondolkodna el azon, hogy (idezem):
“ Mindig is zavart a fogsorom, és most is, sosem mosolygok, ha nem bírom ki nevetés nélkül akkor is utólag szégyellem hogy látták a fogaim.”
A dontes a tied, en a helyedben, ha tenyleg kitudnam kalkulalni a fogszabalyzot a kiadasaimba (ergo nem vernem magam total adossagba stb), mindenkepp belevagnek.
Az meg, hogy 2 evig kenyelmetlen lesz, meg fajni fog es a tobbi lemondas, hat valamit valamiert :)
Udv, egy 28 eves fogszabalyzos :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!