Mennyi idő mire a körülmetélés után elérzékenyedik a felület?
Pedig lett volna lehetőséged megúszni a körülmetélést, ha annyira akartad volna, és a gyakorikérdések helyett olyan helyen érdeklődsz, olyan embertől kérsz segítséget, aki ezzel foglalkozik, tud tanácsot adni, mit és hogyan, kivel és mikortégy!
Nekem is nagyon súlyos fitymaszűkületem volt, igaz, én pisilni viszonylag gond nélkül tudtam. Most mégis van fitymám,és ha én is úgy elsiettem volna a dolgokat, ha én is azt csináltam volna és úgy ahogy te, akkor most nekem se lenne.
Próbálom hangsúlyozni, ma már nem az eszetlen gyors és otthoni, bizonytalan kimenetellel kecsegtető házi praktikàk, meg elsietett, izgatottal, félelemmel és szégyenkezéssel teli orvoshoz rohanás, műtéti időpont sürgetés, átgondolatlanság-sietség egy sikeres fitymamegmentő fitymaszűkületi műtét nyitja, hanem hogy fel kell egy ilyenre még előtte alaposan, a megfelelő, ehhez értő emberek segítségével készülni!
Már akkor, amikor elhatározod magad arra, hogy szembenézel te is a fitymaszűkületeddel, már akkor, az első lépés megtételénél kell észnél lenni, és a megfelelő helyen, megfelelő tanácsadó segítségével kell tájékozódni nem az ilyen laikus internetes fórumokon, mint a gyakori vagy az index-fórum! Így nem is csoda, hogy itt sírsz-rísz, te is mint a többi, hogy körülmetéltek, nem volt más választásod (de volt, csak nem kerested eléggé, pláne nem a megfelelő helyen,megfelelő embertől kért/kapott tanácsokkal), és most szenvedsz mint állat! Ez egy ördögi kör. Ha sosem szűnik meg a túlzott érzékenységed, metélten se,... hát akkor itt vagy mindenki visszaküld majd értelmetlenül az orvoshoz, aki úgy mint itt a többség, szépen felfelé fog nézni, fejét a nyakába süppeszti, két kezét meg kifordított tenyérrel széttárja szélesre húzott szájjal, mert ezzel nem fog tudni mit kezdeni, a szánakozó tekintetével meg csak még elkeseredettebb leszel, mert az alapproblémádból lett egy másik! Rossz esetben. Jó esetben megszokod a dolgot, de a tudat hogy hogyan vitted ezt végbe, és ha meg akartad volna menteni a fitymádat, de nem tettél meg ezért mindent... háát...
Kellett volna segítség, tudtam volna valóban működőt ajánlani. Most már csak abban van mód segíteni, hogy valahogy kibírd az első időszakot, és szokd meg valahogy ezt a helyzetet. (Ezért nem szeretem a bizonytalan dolgokat, pont az ilyenek miatt jobb szeretek biztosra menni, és felkészülni a várható dolgokra mind fizikálisan, mind lelkileg, akkor nem itt kötsz ki ismét kérdezőként!)
Nem a nagy szöveget kell írni,a lényegről meg elfeledkeztél.
Nálad hogy oldódott meg a probléma .
Szia!
én 1-2 hétig kamilláztam, 3. hét után már nem is zavart.
lazább alsógatyát hordjál
Ugyan nem ezt írtam, mint amit te összeszedtél a hosszú szövegből kedves kérdező, de ha neked mindössze csak ennyi jön le belőle, akkor azt kell, hogy mondjam, sajnos megdolgoztál az "elismerésért". Sokkal könnyebb pedig a bajt megelőzni, mint azt kezelni "valahogy", miután megcsináltad azt magadnak!
Ha ebben már késő bánat is, az életed egyéb területein még hasznát veheted e jótanácsnak, ha újabb nagy dobásra készülsz az ismeretlenbe, akkor legközelebb készülj fel, de ne akárhonnan/akárhogyan! Az ilyen problémákat sablonmegoldás nem fogja megoldani, nagy különbségek vannak tanács és tanács közt, ezért aztán hiába próbálsz ki akármit, főleg itteni laikus tanácsok alapján, csak még jobban tönkreteszed a farkad, annyira, hogy akár azt ne lehessen megmenteni!
A jelenlegi helyzetedben jobbulást, a jövődre előretekintve pedig a jelenlegi esetedből okulást kívánok! (#4)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!