40 éves férfi vagyok, hirtelen nullára csökkent a libidóm, a "szerszámom" merevedési képessége, emiatt konkrétan kétségbe vagyok esve. Mit tegyek?
Figyelt kérdés
Sajog a prosztatám, kellemetlen érzés a vizeletet visszatartani. Voltam urológián, ahol a prosztatát normális nagyságúnak és állagúnak találták, kórokozónak pedig SEMMI nyoma nincs. Sajnos nagyon régóta kell súlyos depresszióra gyógyszert szednem, már az is eszembe jutott, hogy azoknak van igazuk, akik szerint éppen ezektől a szerektől épülnek le agyilag és szexuális téren a betegek. Sokszor voltak öngyilkossági gondolataim is, mert nem találtam magamnak párt idáig, az önbecsülésem romokban. Szerintem korai lenne, hogy még ezt az örömöt is elvegye tőlem a természet, ha későn is, de szeretnék egy megértő partnert, akivel egyenesbe jöhetne az életem. Ha csak egy fikarcnyi reményem lenne, már annak is örülnék, nagyon hányattatott volt eddig az életem.2016. dec. 19. 19:32
1/1 anonim válasza:
A depresszió és az arra felirt gyógyszerek is okoznak ilyen tüneteket. Én gyógyszer nélkül próbálok küzdeni. Mondjuk mindegy hogy a gyógyszer vagy maga depreszió okoz szexuális vágy hiányt.Viszont a gyógyszernek más mellékhatásai is lehetnek. Mondtad a dokinak? Ha nem mond el neki és másfajta gyógyszert ir fel. Irtam privátot. Ha gondolod irj.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!